Immár több mint két évtizede rendezik meg a legkisebbeknek szóló olimpiát a Pestszentimrei Sportkastélyban. A Mozgásvarázs Ovis Olimpia 21 kerületi intézményből mintegy 200 gyermeket mozgatott meg a játékos feladatok által.

Töriből jeles

okt. 04, 2024

Forradalmi eseményekből rendezett országos történelmi versenyt Pestszentlőrinc-Pestszentimre Felnőttek Gimnáziuma.

Fotóművész palánták alkotásaiból nyílt kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban. Több mint 300 alkotás érkezett az országos versenyre.

Átvette parlamenti megbízólevelét Kunhalmi Ágnes Pestszentlőrinc-Pestszentimre új országgyűlési képviselője.

Bolondos művészek

okt. 04, 2024

Szamárfül kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban.

Demjén Rózsi négy év után ismét koncertet adott a Pestszentimrei Sportkastélyban. Stábunk fellépés előtt beszélgetett a Kossuth-díjas énekessel.

Grund program

okt. 04, 2024

Sportpályát újított fel a kerületi önkormányzat. A beruházás költsége mintegy 22 millió forint volt, melyet teljes mértékben az önkormányzat finanszírozott. A kerületi Grund program keretében több sportpálya is megszépül a közeljövőben.

Kisze kisze hajj

okt. 04, 2024

Igazi fesztiváli hangulatban búcsúztatták a telet a Bókay iskola tanulói.

Sorozatban adják át a Városgazda munkatársai a felújított játszótereket a kerületben. A lakókkal egyeztetett ötletet Kucsák László országgyűlési képviselő karolta fel, és dolgozta ki a Városgazda szakembereivel.

Harmadik születésnapját ünnepelte a Városgazda Utánpótlás Akadémia. A városgazdálkodási cég húsvéti ünnepségén az Akadémia több sportággal is jelen volt.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 645

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 583

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1050

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 964

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 979

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 833

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 842

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 788

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 718

Tervek

Tervek

2020.01.03. 743

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 732

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 716