Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (1990)

Somogyi László kanonok a pestszenlőrinciek Laci bácsija, a harmincas évek végén lett az állami lakótelep lelkipásztora. Támogatta, istápolta az itt élő szegényeket, a Havanna lakótelep felépülése után a Szent László templom fogadta a régi híveket is, akik az állami lakótelep lebontásakor más kerületekben kaptak lakást, mégis visszajártak. Laci bácsi kapcsolatot tudott teremteni az új lakókkal is. Mindenkihez megtalálta az utat, fiatalokhoz, idősekhez, hívőkhöz és közömbösökhöz egyaránt. A szeretetet nemcsak hirdette, hanem sugározta is minden ember felé. Nem tett különbséget hívő és ateista, a törvényt tisztelő és az azt be nem tartó emberek között; számára egyformán Isten teremtményei volt mindenki, akit szeretettel kell elhalmozni, még akkor is, ha netán sárba taszították, vagy kezet emeltek rá. Néha az „alvilág” plébánosának is nevezték ezért. Laci bácsi példakép volt, a papi hivatás példaképe. Papi kötelességét élet utolsó pillanatáig teljesítette, még halála napján is szentmisét mondott. 1993. szeptember 12-én 82 évesen, ötvennyolc évi papi szolgálat után érte a halál.
Temetésének napján holttestét a Szent László templomban ravatalozták fel. Több mint ezren rótták le előtte tiszteletüket. Somogyi Lászlónak, Pestszentlőrinc első díszpolgárának a kerületi önkormányzat is megadta a végtisztességet. Koporsóját autó vitte végig a városon, motoros rendőrök sorfala között a temetőbe, ahol már több ezren várták a gyászszertartás kezdetét, megszámlálhatatlan koszorúval. Öregek és fiatalok, anyák kicsi gyerekeikkel, kezükben virággal, könnyes szemmel hallgatták a búcsúbeszédeket, gondolataikban felidézve személyes találkozásaikat Laci bácsival a keresztelőn, az első áldozáson, a hittanórákon, az esküvőn, a temetésen, a szentmisén.