A Jövő Környezettudatos! Ne csak beszéljünk róla, tegyünk is érte!

Írta:  2020.12.21.

Napjainkra világossá vált, hogy a klímaváltozás egy elkerülhetetlen globális folyamat, melyhez lokálisan nemcsak alkalmazkodnunk kell, hanem lehetőségeink szerint hatékonyan tenni is a további változások megelőzéséért.

A problémákra reagálva hosszútávú vízió került megfogalmazásra a kerületben: „Pestszentlőrinc-Pestszentimre 2030-ra erőforrás-hatékony, a jövőre felkészült, az éghajlatváltozás kihívásaira reagálni képes, szomszédjaival partnerségben és a kerületen belül is együttműködő közösség lesz.”

Az átfogó klímastratégia kidolgozása során számos terület érintettsége felmerült. Jó hír, hogy ezeket megfelelő és kivitelezhető megoldásokkal hosszú távon lehet orvosolni:

Fogyasztás és hulladék

Az olcsó és kényelmes, ám pazarló fogyasztás egyik súlyos ára a rengeteg termelt hulladék, amit felmérések szerint a kerületi lakosság kiemelt problémának tekint. A hulladékcsökkentésért tehetünk egyrészt tudatos, csomagolásmentes vásárlással, másrészt a felhalmozódott háztartási hulladék megfelelő gyűjtésével és szelektálásával. A klímastratégia céljai között szerepel többek között a könnyen elérhető komposztálási lehetőségek bevezetése, a helyes komposztálás megismertetése és a műanyaghulladék fokozatos kivezetése – mely a Polgármesteri Hivatalban már meg is valósult.

Épített és természeti környezet

A kerület épületei az összes energiafogyasztás 42%-ért, míg az üvegházhatású gáz kibocsátás 41%-ért felelősek. Ezen kibocsátások csökkentése érdekében a kerületi klímastratégiának kiemelt célja a kerületi lakóépületek és közintézmények energiahatékony fejlesztése és az úgynevezett hősziget hatás csökkentésére okos burkolatok alkalmazása, melyek visszaverik a napfényt és megkötik a nedvességet.

A XVIII. kerület a budapesti átlaghoz képest jelentős zöldfelületi aránnyal rendelkezik. A harmonikus ökoszisztémák nemcsak remek lakossági rekreációs terek, hanem megkötik a széndioxidot és javítják a levegőminőséget is. A zöldterület növelés egyik frappáns, de hazánkban még szokatlan módja a zöldtetők alkalmazása, melyet az önkormányzat szabályozás révén tervez népszerűsíteni. Emellett célként tűzte ki többek között a fásítási program folytatását, valamint a zöldfelületek örökbefogadási programját. 

Közlekedés

A közlekedés a kerületi károsanyag kibocsátás 35%-ért felelős, mely igen magasnak számít. A bringás és a kötöttpályás közlekedési infrastruktúra fejlesztése ezért is kiemelt célja a kerületi klímastratégiának, a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele mellett. Mindezekhez azonban elengedhetetlen a klímatudatos közlekedési kultúra népszerűsítése!

A klímastratégia keretében számos olyan műhelymunka, szemléletformáló tevékenység és szakmai egyeztetés valósult meg sikeresen, melyekre büszkék lehetünk. Öröm volt látni a helyi lakosság, civil szervezetek és önkormányzatunk széleskörű és lelkes részvételét! A vírushelyzet ellenére, illetve ahhoz alkalmazkodva jelenleg is futnak klímavédelmi programok, például az iskolai levegőminőségmérők használata, önkormányzati szakemberek képzése, valamint útnak indult egy interaktív játékokkal egybekötött online tablókiállítás oktatási intézményeknek is.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a klímastratégia ezzel még korántsem ért véget. Eljött a cselekvés ideje, amikor mindenki a saját lehetőségei szerint tehet egy élhetőbb, a természetet nem leuraló, hanem azzal összhangban élő kerületért! 

 

Kérjük, osszák meg velünk tapasztalataikat és javaslataikat a programmal és az elmúlt két év eredményeivel kapcsolatban kérdőívünkben, a klímastratégia eredményeit bemutató ábrán lévő QR kód beolvasásával.

 

Klimabarat18 Infografika Eredmenyek A5 kifutoval uj

 

A cikk a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló, KEHOP-1.2.1-18-2018-00002 azonosítószámú „Klímatudatosságot erősítő szemléletformálás a XVIII. kerületben” (KLÍMABARÁT18) program keretében jött létre. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Szervező pestszentlorinc szentimre logo

Együttműködő Partnerek hugbc logo abud logo