Önök küldték! Köszönjük mindazon dolgozók munkáját, akik most ebben a nehéz időszakban értünk küzdenek, dolgoznak akár egészségüket kockára téve!
A veszélyhelyzet következtében a XVIII. kerületben is minden gazdasági szereplő úgy igyekszik magán segíteni, hogy közben lehetőleg a munkavállalóit se kelljen elbocsátani. Az önkormányzat azonban azoknak is támogatási rendszert dolgozott ki, akik a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek.
A Kondor Béla Közösségi Ház munkatársai is nehezen viselik, hogy lelassult az élet a kulturális intézményben, ezért egy kis produkcióval készültek vendégeiknek, melyet a Happy Gang egykori énekesének dalára adtak elő.
Míg a négy fal között várjuk a járvány lecsengését, odakint észrevétlenül kitavaszodott... A Bókay-kert szomszédságában található Herrich-Kiss villa kertje is újjászületett, ahol a gyümölcsfáktól egészen a veteményes kertig minden megtalálható, ami a XIX. századi villakertekre jellemző volt.
A járványhelyzet miatt a XVIII. kerületben is fokozottan ügyelünk arra, hogy az itt élők családjai, gyermekei a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. Ennek érdekében lehetővé tettük, hogy az idei óvodai felvételi jelentkezések során személyes jelenlét nélkül, online úton legyen mód beadni a szükséges dokumentumokat.
Az önkormányzat mindösszesen 100 millió forintot különített el a járvány miatt nehéz helyzetbe került pestszentlőrinciek és pestszentimreiek támogatására.
Vajon mit üzent Háromszéki Botond református lelkész húsvét idejére...? Érdemes meghallgatni!
Elektromos kapuk tesztüzemét kezdték meg április 10-én a Havanna-lakótelep őrzött parkolóiban. A fizetős parkolókban kiépítették a biztonsági rendszereket, az automata beléptető kapukat, illetve a mindkét parkoló területét lefedő kamerarendszereket.
Több mint 140 önkéntes jelentkezett eddig az Önkormányzat felhívására. A segítségnyújtók fele termékkel vagy szolgáltatással kívánná segíteni a rászorulókat, ilyen például a szájmaszk varrása, oktatás, informatikai szolgáltatások vagy főzés.
Vajon terjeszthetik-e házi kedvenceink a koronavírust? Utánajártunk a kérdésnek!