– Katonacsaládból származom, eredetileg én is katonai pályára készültem. Az életem másfelé kanyarodott, de a katonai hagyományőrzés a hobbim, a szenvedélyem. Ugyanakkor hajózni is szeretek, az Adria pedig tele van az első világháború emlékeivel – avatott be Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület elnöke, aki érdeklődésének köszönhetően bukkant rá a magyar hadtörténet egy fontos emlékére, az elsüllyedt SMS Zenta hadihajóra.
Egy cirkáló nyomában
– Az adriai hadszíntér azért különleges az első világháború történetében, mert az Osztrák–Magyar Monarchia itt győzelmek sorát aratta, ha veszteségek árán is, de ellenállt az innen érkező támadásoknak. Gyakorlatilag megvédte a 2013 kilométeres saját partszakaszt, megszerezve az Adria feletti uralmat. Az SMS Zenta, amely az Osztrák–Magyar Monarchia rombolóval védett cirkálója volt, Pulában épült. 1900–1901-ben Kínáig is eljutott, ahol részt vett a bokszerlázadás leverésében, és segítséget nyújtott az ott diplomáciai szolgálatot teljesítők kimenekítésében. A hajó akkori parancsnoka a Peking melletti összecsapásokban vesztette életét. Tizenhárom év múlva, 1914-ben a Zenta adta le a háború első lövését. Augusztus 16-án rombolójával, az Ulánnal szolgálatot teljesített, amikor egy 17 hajóból álló ellenséges francia–angol hajóraj támadta meg. A Zenta akkori parancsnoka, Pachner Pál felvette a küzdelmet a túlerővel. Amikor a franciák megadásra szólították fel, ő felvonta a harci lobogót, visszautasította a megadást. A rombolóját sikeresen segítette a Zenta a menekülésben. A küzdelemben azonban a kiöregedett hajó alulmaradt, miután a találatok mozgásképtelenné tették, addig lőtték, amíg elsüllyedt. A franciák a hadijogban is előírt mentést elmulasztva elhagyták az ütközet helyét. A túlélők magukra maradtak, aki bírta, az ötórai úszás után ért partot. Százhetvenhárman merültek a Zentával hullámsírba – mesélte Tóth Kálmán, aki e küzdelmet a történelemből ismerve kezdett a montenegrói partok közelében kutatni. Célja az első pillanattól az volt, hogy emléket állítson a hősöknek és a túlélőknek.
– Tudtam, hogy volt olyan magyar kutatócsoport, amelyik megtalálta a Zentát Budva közelében, de ők nem adtak információt. Végül is helyi búvárok segítettek, ők ismerték a területet. Amikor azonban híre ment, hogy mit akarunk, a hatóságok megtalálták a módját, hogy kiutasítsanak bennünket az akkor még egy országnak számító Szerbia-Montenegróból. A horvát határról visszafordulva, éjjel tértünk vissza, hogy megkoszorúzzuk a helyszínt.
Emlékúszás
A helyzet azóta változott, a függetlenné vált Montenegró (Crna Gora) már készségesebben áll az ügyhöz, de a szervezés azért továbbra is nehéz.
– Természetesen arra törekszünk, hogy bármilyen megemlékezést szervezünk, az hivatalos keretek között történjék. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya támogat bennünket. A tervek szerint a minisztérium helyezne el egy emléktáblát azon a helyen, ahol a túlélők partot értek, és a fogságból szabadulásuk után egy kápolnát emeltek. Montenegrói részről nem ilyen egyszerű a helyzet: hol támogatnak, hol kivárnak, de az is előfordult, hogy az ügyben illetékes polgármestert azért nem találtuk, mert ideiglenesen letartóztatták. De nem adtuk fel, és úgy tűnik, célegyenesbe fordult az ügy – magyarázta az egyesület elnöke.
Egyelőre nem érkezett egyértelmű ígéret arra, hogy a minisztérium az SMS Zenta elsüllyedésének emléknapján, vagyis augusztus 16-án elhelyezheti a tervezett emléktáblát, a montenegrói fél ezt szeptemberre halasztaná. Ennek ellenére lesz megemlékezés a helyszínen.
− A hivatalos feljegyzések szerint a Zenta 9.40-kor süllyedt el. Mi ugyancsak 9.40-kor, hajóról rajtolva, úszva tesszük meg ugyanazt a távot, amelyet a bajba jutott tengerészek száz évvel ezelőtt. Nagyjából öt kilométeres távról van szó. Szeretnénk, ha ez az emlékúszás hagyománnyá válna.
Kalandozás az Adrián
– A tervünk sokkal több, mint egyszeri megemlékezés – árulta el a főszervező.
A Vasvári Pál Polgári Egyesület az adriai események felidézését az idei Vasvári Pál Napok keretében rendezett Kárpát-medencei tanulmányi versenyben kezdte Pestszentimrén, és csaták helyszíneinek felkutatásával folytatná.
– A négyéves világháború centenáriuma is négy évet ölel fel. Szeretnénk, ha ebből a megemlékezésből tradíció válna, ugyanakkor arra is törekszünk, hogy az adriai hadszíntér egy-egy újabb helyszínét mutassuk be az adott évben. Katonai hagyományőrzőként fontosnak tartom, hogy a fiatalok minél többet tudjanak meg erről a hadszíntérről, az itteni eseményekről, hiszen, mint mondtam, ez egy győzelmes szakasza a magyar történelemnek, így pozitív példa lehet számukra.
