Az ovitól az egyetemig
Az intézmény azzal, hogy minden részletre kiterjedő kiskátét adott közre, igyekszik előre megválaszolni a szülők kérdéseit. Természetesen az alapvető cél az, hogy a diákokat teljes és kiegyensúlyozott keresztény emberré neveljék. Olyanokká, akik képesek távlati célokért dolgozni és tanulni, valamint másokért is felelősséget vállalni. Ennek jegyében folytatnak keresztyén szellemiségű oktató- és nevelőmunkát a Biblia szellemében, a lutheri tanok szerint.
Mint arról már írtunk, a többcélú, közös igazgatású Sztehlo annyira komplex intézmény, hogy az ide jelentkezőknek 14 éven át akár ki sem kell lépniük a falai közül.
Lélekben is, tudásban is
Az általános iskolások oktatásában és nevelésében a legfontosabb szempont a képességek kibontakoztatása és a tehetséggondozás a képzőművészet, a zene, a matematika területén úgy, hogy a tanári kar közben végig figyelmet szentel az alapkészségek fejlesztésének, vagyis annak, hogy „nyílt agyú”, értékes emberkék váljanak az itt tanulókból.
Ők várják az elsősöket Intézményvezető: dr. Kalina Katalin Iskolalelkészek: Deák László, Győri Dávid Intézményegység-vezető: Zámbóné Karner Anikó Tanítók: Szrepkóné Katona Dóra és Baldovszky Ágnes |
Mit is tud nyújtani a Sztehlo a kis elsősöknek? A keresztény nevelésen túl egész napos oktatást kéttanítós rendszerrel, nyílt, családbarát környezettel, játékközpontú neveléssel, egyéni bánásmóddal, s ha kell, fejlesztőpedagógussal és pszichológussal.
A későbbiekben, miután megismerték a tanárok, hogy „ki mit tud”, kiemelt hangsúlyt kap a matematikaoktatás és a művészeti nevelés. Aki bizonyítani tudja a talentumát, a 8. után egyszerűen átsétálhat a gimibe.
Fontos dátumok
Akinek még ezek után is maradt kérdése, annak csak annyi a dolga, hogy részt vegyen a Sztehlóban (Kossuth tér 2.) rendezett találkozókon. Január 30-án, február 6-án, 13-án és 20-án 16 és 17 óra között lesznek iskolakóstolgató foglalkozások, amelyek keretében az ismerkedés mellett kézműveskedhetnek, vagy nyelvi és matematikai foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek. Természetesen a szülőkkel is elbeszélgetnek a leendő tanítók a gyermek iskolaérettségéről, esetleges problémáiról.
A jelentkezési lapot február 27-ig kell leadni, hogy aztán áprilisban be lehessen iratkozni az iskolába.