Sokat reméltek első nagyobb szabású erdélyi kirándulásuktól a Vasvári Pál Polgári Egyesület szervezői, az eredményen azonban maguk is meglepődhettek: a kalotaszegi útra olyan sokan jelentkeztek, hogy az előre megrendelt busz nem volt elegendő, ki kellett bérelni még egy mikrobuszt is. Tekintélyes létszámú csoport indult tehát a kirándulás bázisának számító Körösfő felé.
Közösséget teremteni
A kalotaszegi Körösfő és a XVIII. kerület között régóta jó a kapcsolat. Ez elsősorban az erdélyi város alpolgármesterének, Péntek Lászlónak köszönhető, aki szenvedélyes Vasvári-kutatóként évekkel ezelőtt javaslatot tett arra, hogy Körösfőhöz hasonlóan Budapest is állítson kopjafát a 48-as hős emlékére. Ez az emlékmű végül a pestszentimrei református templom kertjében kapott helyet. A sokévi szomszédolásnak, közös ünnepléseknek két hozadéka is lett: tavaly Péntek László tiszteletbeli elnökletével megalakult Imrén a Vasvári Pál Polgári Egyesület, idén pedig Körösfő és a XVIII. kerület testvértelepülés lett.
− A kirándulást közösségteremtő eseménynek szántuk, és büszkén mondhatom, hogy sikerrel jártunk. Nagyon sok köszönőlevelet kaptam a hazatérés után, a legtöbben szívesen maradtak volna még néhány napot. Az utazás célja volt ugyanakkor az is, hogy megnézzük a Vasvári vezette csata színterét, és bejárjuk Kalotaszeg nagy szülötte, Kós Károly emlékhelyeit – magyarázta Bauer Ferenc, az egyesület alapítója, a kirándulás főszervezője.
Eltévedt a vezető
Az út során bőven volt látnivaló. Körösfő XVI. századi temploma ezúttal is lenyűgözte a látogatókat, s a bátrabbaknak arra is volt lehetőségük, hogy felmásszanak a toronyba, ahonnan egészen különleges kilátás nyílik a környékre. Pazar látványt nyújtottak a Gyalui-havasok, nagy élmény volt Kós Károly egykori lakóháza, a Varjúvár, és bizonyára mindenki hosszú ideig fog még emlékezni a sebesvári romra.
− Péntek László vezetett fel bennünket. Ő gyakorlott túrázó, és nem először járt arra, valamit mégis elnézett, mert egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy eltévedtünk. Egy mindössze 300 méteres emelkedőre számítottunk, ám így több mint három kilométert kellett gyalogolnunk hegyen-völgyön. A vicc az, hogy amikor végre megtaláltuk a romot, és visszafelé indultunk, valóban csak 300 métert kellett mennünk a buszokig – mesélte Bauer Ferenc.
Egymás mellett élni
− Nagyon sok szépet láttunk az úton, és igazán jól éreztük magunkat – mondta Bauer Ferenc. – Volt azonban valami fontos, amit Péntek Lászlótól tanulhattunk meg. Ő azt mondta, onnan Körösfőről egészen másképp látszik Erdély. Másképp gondol a román szomszédjára az, akinek mindennap találkoznia, beszélnie kell vele. Laci szerint fontos, hogy az ember képes legyen megbékélni, de közben ne veszítse el a magyarságát.
Az úti beszámolók szerint a magyar turistának azért még mindig szembe kell néznie néhány nehézséggel, ha Erdélyben jár. A csoportot kísérő Péntek László például, mielőtt Csucsán a Boncza-kastélynál a román idegenvezetőre bízta volna vendégeit, tartott egy kisebb előadást:
− Na, majd én elmondom, mi az igazság Adyról. Jobb, ha előre mondom, mert már többször rám szóltak, hogy azt fordítsam, amit a vezető mond. Amit majd tőle hallanak, azt nyugodtan elfelejthetik – okította ki az anyaországi turistákat.
Az Ady-emlékek egyébként lenyűgözték az utazókat. A visszafelé vezető úton a csoport még egy hosszabb városnézést tartott Nagyváradon. A 200 ezer lakosú partiumi város szépsége és lüktetése többeket arra csábított, hogy visszatérjenek még oda.
