Továbbra is pont nélkül a PLER

Írta:  2015.09.16.
Három papírforma (elfogadható)-vereség után, szeptember 9-én végre győzelmet remélhetett játékos, vezető, szurkoló. Sajnos, mindahányan csalódtak, mert a PLER-Budapest elvesztette azt a találkozót, amelyet illett volna megnyerni (19-24). A lőrinciek így továbbra is pont nélkül állnak.
Amikor ismertté vált a kézilabda NBI sorsolása, annak is az első fordulói, bizony nem sok jót remélhettek a lőrinciek, mert játékosállományban is, pénztárcában is erősebb ellenfelek ellen kellett megkezdeniük a bajnokságot.

Az együttes nem szerzett pontot sem a Tatabánya, sem a Csurgó, sem a Szeged ellen.
Bocsánatos bűn, ha egyáltalán annak lehet nevezni. Így kell fogalmazni. mert ahogyan Hutvágner István vezetőedző mondta, neki mindhárom találkozón „tetszett” a csapat lendülete, akarata, elszántsága. Függetlenül attól, hogy ezek nem minden meccsen párosultak jó játékkal. Vagy ha igen, akkor csak egy-egy szakaszára az adott találkozónak.

Túl a nehezén?


A Tatabánya elleni tízgólos verség, a vezetőedző szerint, lehetett volna „szűkebb” ha bátrabban játszik a PLER. A Csurgó elleni hazai, kétgólos vereség vállalható, míg a Szeged elleni idegenbeli, sajnos, szinte biztos volt.

Ez történt eddig

forduló: Tatabánya-PLER 32-22 (18-9).
forduló: PLER-Csurgó 23-25 (14-12).
forduló: Szeged-PLER 36-26 (16-12).
forduló: Gyöngyös-PLER 19-24 (8-12).
 

Akár az is elmondható, hogy a PLER lejátszotta a legnehezebb meccseit, az eddigieknél csak könnyebbek jöhetnek az ősszel.
Hutvágner edző azt mondta e meccsek után, hogy „végre, eljöttek a megnyerhető találkozók.”

Mindhiába…

A szeptember 9-ei, a Gyöngyös elleni hazai találkozón sok szurkoló bízott a jó „bajnoki rajtban”.
Mindhiába, mert a csapat a 4. fordulóban is pont nélkül maradt. A Gyöngyös nem sokat „vacakolt”, már az első félidő során jelezte, inkább ő akarja a két pontot. Négy góllal vezetett a fordulás előtt, hogy utána se változzon az összkép, mert a lőrinciek nem tudtak közelebb kerülni az ellenfélhez, amelyik végül fölényesnek mondható, ötgólos győzelemmel ment haza, s hagyta itt a gondjaival a pont nélküli PLER-t…
Folytatás 18-án a Mezőkövesd ellen, idegenben.