Csaknem ötven egyesület mutatta be a portékáját

Írta:  2015.09.14.
Ötödik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a Sportízelítő elnevezésű sportnapját.
Ötödik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a Sportízelítő elnevezésű sportnapját, amelynek a Bókay-kert adott otthont a szépre forduló időben. Az érdeklődő fiatalok mintegy ötven sportegyesület gazdag kínálatából csemegézhettek, elgondolkodva utána azon, hogy vajon melyik áll hozzájuk a legközelebb, melyikben lehetnek egyszer akár elismert sportemberek is. A Sportízelítőt Lévai István Zoltán alpolgármester nyitotta meg.

 
A lapunk megjelenését követő napokban, szeptember 18–19-én tartják Budapesten a Nagy Sportágválasztót, amely bizonyára megérdemli, hogy jó hírét költsék. Azonban azok, akik az elmúlt hét szombatját, 12-ét szánták rá arra, hogy megbarátkozzanak ismert és kevésbé ismert sportágakkal, akár már túl is lehetnek a választáson, még ha az eseménynek hivatalosan „csak” Sportízelítő is a neve. Túlzás nélkül állítható ez, hiszen aki ott volt a Bókay-kertben, az láthatta, hogy a sportágak oly széles palettáját kínálták a rendezők, amelyből csak az nem ízlelhetett-választhatott, aki nem akart.

Végtelen sátortábor

Az önkormányzat két sportreferense, Eszes János és Varga Judit elégedetten nézhetett körül a Nagyszínpad környékén, mert annyi sátor állt ott, amennyit akár a törökök is megirigyelhettek volna magyarországi „látogatásukkor”.

– Két hete még azt mondtuk, hogy körülbelül negyven kerületi  sportegyesület mutatkozik be, mutatja be a sportágait. A számuk azonban egyre nőtt, s amikor elkészült a végleges lista, akkor láttuk, hogy közel ötven jön el. Örülünk ennek meg a szép időnek is, amely az idén nem hagyott cserben bennünket. Ma tehát minden a sportról meg a fiatalokról szól.

Ők pedig csak jöttek, jöttek, egyedül is, szülővel is, így aztán dél felé már sokan voltak a színpad előtt, és sorra vitték el a tombolán szinte szünet nélkül kisorsolt sportos ajándékokat.
Nézzünk be a „sátortáborba”, lássuk, ki mit kínált a jövő bajnokainak.

Mi az a baranta?
 
A főbejárat közelében egy tíz év forma legényke csattogtatta a karikás ostorát, pedig nem a hortobágyi csikósok képviseletében érkezett a Bókay-kertbe.
Elmondta, hogy a Béri Balogh Ádám Baranta Egyesület „színeiben” népszerűsíti ezt a – mondjuk így – sportágat. Megtudtuk tőle, hogy a baranta az őseink harci védekezését és támadását egyaránt szolgálta. Számtalan ága van a barantának az ostortól kezdve a szablyán, a lándzsán, az íjászaton át a lovaglásig.
– Mindegyikkel meg tudták védeni magukat, s ha kellett, támadtak is. Évszázadokon át használták az elődeink – mondta a srác, aztán már ment is,  hogy bottal vívásban tanítsa móresre az ellene kiállókat.
 

A Malév SE sátránál ezúttal is az íjászaté volt a főszerep. Az egyesület egyik kiemelt sportága ez, s most is rengeteg fiatal próbálta ki, vajon beletalál-e a tízesbe, a kör közepébe. Nem messzire tőlük, a Tűzmadár SE sátra előtt a karate különböző ágaival ismerkedhettek a gyerekek. A jól megválasztott név is vonzotta az érdeklődőket, sorra érkeztek a srácok, hogy megmutassák, mit tudnak.

Nagy sátra volt a Városgazda Utánpótlás Akadémiának, amely a kerületi utánpótlás-nevelés zászlóshajója. A már meglévő sportágak, szakosztályok mellé újabb kettő, a futsal és a strandlabdarúgás alakult meg a közelmúltban. A már meglévő sportágakhoz újabb kettő, a futsal és a strandlabdarúgás csatlakozott a közelmúltban. Az érdeklődők nagy számban jelentkeztek, ami jelzi: szép jövő előtt áll az akadémia.

Fel a számítógép mellől!

Baumann Gizella sportszakmai vezető is elégedett volt.
– A résztvevők egyre magasabb száma bizonyítja, hogy helyes volt az öt évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezésünk. Tudtuk akkor is, látjuk ma is, hogy nyitni kell a kerületi fiatalok felé, bemutatva azokat a sportágakat, amelyekről tán nem is hallottak korábban. Megadjuk nekik az esélyt arra, hogy kipróbálhassák magukat, hogy felálljanak a számítógép mellől, és ne csellengjenek. Jó, ha az itteni példákat és sportágakat látva neves sportemberek lesznek, de az is jó, ha „csak” egészségesen élnek, és rendszeresen mozognak. Ez is egy lépés a célunk felé, amely miatt már ötödik éve sikeres az ízelítő.
A tombolasorsolás közötti szünetekben olimpián is kiválóan szereplő sportklasszisok mondták el a színpadon az ars poeticájukat, amelyet végighallgatva valóban mindenki kedvet kaphatott arra, hogy egyszer majd ő meséljen az ifjaknak arról, mi is a siker felé vezető recept titka.

Megszívlelendő szavak

Magyar Zoltán, a lólengés montreali olimpiai bajnoka és Marosi Ádám, a londoni játékok bronzérmes öttusázója szavaiból az is kiderült, hogy az akarat, a kitartás mellett fanatikusan kell akarni azt, hogy valóra váljon az álom, a cél elérése. A kerület sportarca, Marosi beszélt arról is, hogy mivel betegen állt rajthoz az angliai Európa-bajnokságon, egyelőre nem sikerült kvótát szereznie a jövő évi olimpiára.
– De ott leszek, mert jövő tavasszal a pótkvalifikáción megszerzem – mondta, s ha egy kemény sportember állítja ezt, akkor az valóra is váltja.

Szó esett a színpadon a labdarúgásról is: Kiss László, a Vasas egykori futballistája, a 33-szoros válogatott örömmel mondta, hogy hosszú idő után végre ismét van esély arra, hogy a nemzeti csapatunk eljusson az Európa-bajnokságra.
– Tudom, kell ehhez egy kis szerencse is, de ez a csapat méltó arra, hogy ott legyen a kontinensbajnokságon – hangsúlyozta.

Langaléták előnyben

Ha netán valaki a délelőtti órákban úgy látta, hogy nincs még telt ház a Bókay-kertben, az délután megnyugodhatott: négy óra tájban annyian tolongtak a sportsátrak előtt, hogy csak a magasabbak láthatták, milyen „portékát” kínálnak azokban.
Ők rögvest megtudhatták, hogy kosárlabda is szerepel a kínálatban, s megmutathatták: akár hárompontos kosarat is tudnak dobni.