– Hogyan sikerült a felkészülés? – kérdeztük Maráczy Jánost (képünkön), a SZAC edzőjét.
– Július 15-én kezdtük el a felkészülést, ami heti négy edzésből és összesen hét edzőmeccsből állt. Úgy ítélem meg, hogy a felkészülés jól sikerült, de természetesen ez csak a bajnokság felénél derül majd ki. Mármint hogy valójában mennyit ér az elvégzett munka. Ezúttal nem a megszokott alapozást választottuk. Nem a futást tartottuk szem előtt, hanem a labdát.
Őszintén…
– A tavasszal kialakított csapat együtt maradt, vagy netán komoly változások történtek az átigazolási időszakban?
– Örömmel mondom, hogy a csapat közel száz százaléka itt maradt, sőt néhány erősítés is érkezett a védelembe és a középpályára. A legfontosabb talán az, hogy két kapussal tudtuk elkezdeni a bajnokságot. Olyanokkal, akik ebben az osztályban kiválóan megfelelnek. Tehát az esetleges rossz eredmények miatt nem hozhatom fel indokként a kapushiányt, illetve -teljesítményt.
– Önkritikus…
| Így kezdtek 1. forduló: Szabadkikötő–PSK 3-5, SZAC-Csillaghegy 1-0 2. forduló: Műegyetem–SZAC elmaradt, PSK–Nagytétény 1-2 3. forduló: SZAC–Inter CDF SE 2-4, Budatétény-PSK 1-2 |
– Ha el akarunk érni valamit, mindenkinek őszintének kell lennie.
– Az elnökség milyen célokat tűzött ki a csapat elé?
– Nem tűztek ki konkrét célokat. Ettől függetlenül természetesen nem szeretnénk újra a kieső zónában tanyázni. A legfontosabb az, hogy egyre jobban játsszunk. A másik pedig a fiatalok beépítése a csapatba. Úgy ítéljük meg, hogy ebben az évben az ificsapatunk fejlődése feltételezi a fiatalítás lehetőségét. Ezzel élni szeretnénk.
Jogok, de kötelességek is
– Többször beszélgettünk már az ön által kialakított fegyelemről, következetességről. Ebben történt változtatás?
– Nem, miért kellene? Nálunk mindenki egyenlő, vagyis a jogok és a kötelezettségek tekintetében mindenki „ugyanannyit ér”. Ennek a remélem, biztos erkölcsi alapnak nem szabad megváltoznia. Továbbra is a komoly munka határozza meg a jövőnket.
– Augusztus végén megvolt az első győztes bajnoki, a Csillaghegy ellen. Ebből ki lehet-e hámozni valamit az őszi SZAC-ról?
– Két dolgot lehet megemlíteni. Az egyik az, hogy most sikerült először legyőznünk a Csillaghegyet, ami lényeges. A másik, hogy a bajnokik hangulata, mentális terhelése egyelőre továbbra is csökkenti a játékosok teljesítményét. Ezen változtatni kell. Ami a szakmát illeti: nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, nem csak egy góllal, de jól van ez így is.
Tele a pálya
– Új edző jól seper, vagy legalábbis alaposan? – kérdeztük a PSK új szakvezetőjét, Takács Lászlót.
– Ha ezt mondja, az a válaszom, hogy szinte mindenki „új seprű” itt, mert a tavasz után elfogyott a csapat. Jó, ha négy-öt ember maradt, annyi pedig éppen csak kispályára elég.
– Ha ma kimegy valaki a Táncsics utcába megnézni egy edzésüket, hány focistát talál?
– Attól függ, hogy a munkahelyi elfoglaltság, esetleg a tanulás mellett hányan érnek rá, mert ne felejtsük el, amatőr fociról van szó. Ha mindenki itt van, akkor húszan vagyunk, ami jó, bár tudom, ahhoz, hogy az ember forgathassa a csapatot, hogy válogathasson, még több játékos kellene.
– Ha nem is nagy, de kisebb vihar volt a nyáron Pestszentimrén. Elment az edző, Pénzes Sándor, ami a gyengébb tavaszi szereplés ellenére nem nevezhető jó hírnek.
– Erről csak annyit szeretnék mondani, hogy nem tudok róla többet, mint az utca embere, és nem is akarok… Sándorral jó a kapcsolatunk, futballoztunk is együtt. Nem tudom, nem érdekel, mi volt az oka a távozásának. Én nem kérdem, ő nem mondja.
Rutinosak és ifjak
– Érthető, logikus, előre néz… S ha ezt teszi, mit lát, milyen PSK-t?
– Közvetlenül a rajt után, az augusztus utolsó hetének közepéig lejátszott két meccsünk után olyan csapatot, amelyik tud nyerni, de tud hibázni is.
– Bővebben?
– Az első fordulóban a Szabadkikötő ellen rúgtunk öt gólt, ami jó, de kaptunk hármat, ami rossz. A második körben a Nagytéténytől kikaptunk 2-1-re. Így állunk most.
– És hogy néz ki maga a csapat?
– Keveredik az idősebbek rutinja és a fiatalok lendülete.
– Ez nem rossz, sőt akár jó is lehet.
– Feltétlenül. Ha összeáll az együttes, megismerik, és érezni fogják egymást.
– Ehhez itt van a „seprű”, amelyik kitakarít.
– Azon vagyok, látom is, hogy min kell változtatni, és hogyan.
Tanulni, tanítani
– A fiatalokat meg az „öregeket” említette az előbb. Felvethet ez generációs ellentéteket?
– Ha azt látom, hogy a rutinos húz még egyet a labdán, aztán pontosan ad a fiatal elé, aki azért nem indul rá, mert nem tudja, mitévő legyen, mert még nem volt részese ilyen játékstílusnak, akkor azt mondom, generációs ellentét. De ha azt mondom, hogy odafigyeléssel könnyen meg lehet tanulni, tanítani ezt, akkor jó, hogy idősebbek és ifjak elegye a csapatom.
– Tudom, beleborzong az edző, amikor megkérdik tőle, hogy milyen szezont vár. Mégis megkérdem…
– Úgy látom, jó lesz ez…
