Aki már korábban is járt az ízelítőn a Bókay-kertben, annak biztosan feltűnik, hogy évről évre egyre többen töltik a napjukat ezen a valóban könnyed, szórakoztató és hasznos eseményen. Kétség sem fér ahhoz, hogy villámkarriert futott be a kezdeményezés. Az első alkalommal is sokan voltak, kíváncsian az újra, az ismeretlenre. Tavaly pedig már kívülről tudta az ezernél is több látogató, hogy mire számíthat, hogy sportágak tömege mutatkozik be.
Sportágak kavalkádja
– Nem hajszoljuk a csúcsokat, minek, de arra azért büszkék vagyunk, hogy minden szeptemberben nagyobb az érdeklődés, egyre többen jönnek a Bókayba, s egyre több kerületi egyesület dönt úgy, hogy megmutatja magát a nagyközönségnek. Joggal, hiszen ezrek előtt adhatnak számot arról, hogy mivel foglalkoznak – mondta Baumann Gizella, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának szaktanácsadója.
Minden, ami sport Az idén szeptember 13-án, szombaton 10 és 18 óra között rendezik meg a Bókay-kertben a Sportízelítőt, hivatalos nevén: IV. Sportízelítő 18 – Minden, ami sport. A önkormányzat által szervezett rendezvény fővédnöke Lévai István Zoltán alpolgármester. |
Sokan állítják, és nem ok nélkül, hogy a kerület az egyik legsportosabb a 23 között. Nos, ezt a megállapítást lehet még erősebbé, még helytállóbbá tenni szeptember 13-án.
– Készülünk, mindent megteszünk, hogy ez az ízelítő is finom legyen, hogy – a hasonlatnál maradva – mindenki jó szájízzel menjen haza. Az előzetes jelzések szerint legalább harminc egyesület és körülbelül ugyanennyi sportág lesz ott a kertben. Az érdeklődők szakavatott, a sportban profi emberektől kaphatnak tanácsokat, ha valaki, mondjuk, a 2024-es olimpián szeretne felvonulni a magyar csapat tagjaként… Tudom, valószínűtlennek tűnik ez első hallásra, de valamennyi kiválóságunk elkezdte valamikor, valahol, mielőtt szép sportkarriert futott be. Követhető a példa.
Ott lesz Marosi is
Ha már sportkarriert emlegetett Baumann Gizella, az egykori válogatott atléta, nézzük, kik járnak elöl jó példával a szeptember 13-i Sportízelítőn.
Tán nem is kellene leírni, hogy ott lesz a kertben, a beszélgetésekre felállított sátorban a londoni olimpia öttusaversenyének bronzérmese, Marosi Ádám, a kerület arca is, akinek számára a lehető legjobbkor lesz ez a sportos nap.
– Bizony, hiszen éppen csak hazaérkezem a világbajnokságról, máris elmesélhetem az élményeimet azoknak a fiataloknak, akik e felé a sportág felé kacsingatnak. Magáról az ízelítőről csak annyit, hogy szerintem nincs ember a kerületben, aki legalább egy-két órára ne volna kíváncsi arra, hogy miről szól ez a nap a Bókayban. Aki meg nem, az magára vessen…
Dedikált vb-lasztik
Legyünk őszinték, a magyar focival nem jutottunk sokra az elmúlt csaknem három évtizedben (Magyarország 1986-ban jutott be utoljára vb-döntőbe, Mexikóban), de látni kell azt is, hogy ahol pattog a futball-labda, ott megjelennek a srácok. Tudják ezt a rendezők is, mert nosztalgiáznak kicsit, a közelmúlt csúcseseménye kapcsán visszaköszön Brazília.
Válogass! Az alábbi sportágak kínálják magukat az érdeklődőknek: aerobik, airsoft, asztalitenisz, atlétika, baseball, íjászat, kerékpár, kézilabda, korfball, kosárlabda, kutyás sportok, küzdősport és harcművészet (aikido, birkózás, szumó, karate, ITF Taekwon-do, dzsúdó, Wing tsun kung-fu), labdarúgás, nordic-walking, rekreációs sportok (jóga, kangoo, pilates, zumba), öttusa, ritmikus gimnasztika, röplabda, sí, szinkronúszás, táncsport, tenisz, természetjárás, tollaslabda, triatlon, úszás, vízilabda, vívás, lábtenisz, hip-hop tánc, dance-aerobik. |
Bizonyára sokan emlékeznek a szakkommentátorokra, például Kiss Lászlóra és Pisont Istvánra, akik egy-egy focilabdát írtak alá akkor. A Sportízelítő jó alkalom lesz arra, hogy az általuk aláírt két lasztit, valamint a Dömötör István képviselő által felajánlott, a Bp. Honvéd labdarúgói által aláírt mezt árverésre bocsássák a Vajk-sziget Társadalmi Alapítvány javára.
Olimpiai kiállítás
A nagyszínpad évről évre fontos szerepet tölt be a rendezvény napján. Így lesz ez az idén is.
– Egész nap változatos programokkal mutatkoznak be a sportolók.
Csináltass egy képet! A Sportízelítőn első alkalommal tart alakreformedzést és életmód-előadást Rubint Réka és Schobert Norbert. A program 11 órakor kezdődik a nagyszínpadon. Utána lehetőség lesz dedikálásra és közös fotózásra. |
Az előző évek nagy sikerű fellépői újra eljönnek, de új egyesületek, új sportágak képviselői is tartanak bemutatót. Ha netán lógna az eső lába, akkor sincs gond, irány a sátor, ahol a korábban már megismert nagy sikerű olimpiai kiállítás is helyet kap. Az érdeklődők ott találkozhatnak majd a kerület élsportolóival is. S ha jól kibeszélgették magukat, a saját egészségük felé is fordulhatnak. Az egészségi állapotukról a szűréseken kaphatnak képet, az egészséges életvitelhez pedig szakképzett életmód-tanácsadók adnak útmutatót.