– Amikor az őszi hónapokban ráment az ember a BLSZ honlapjára, egy dologban szinte biztos lehetett: újabb SZAC-vereséggel szembesül.
– Azok között tényleg lehetett válogatni. Tizenháromszor jött le vesztesként a csapat a pályáról, volt egy döntetlen, s csak egyszer „talált” három pontot.
– Nem nehéz feltenni a következő kérdést: miért?
– Szétesett mindenki, „nem vitték magukkal a fejüket” a pályára. Hibáztam én is, vállalom. Szinte semmit sem tudtunk megvalósítani abból, amit akartunk, s ahogy jött az egyik vereség a másik után, úgy szállt el a maradék önbizalom. Így aztán mi lettünk a másodosztály pofozógépe, a négy megszerzett pont nem ígért mást, mint kiesést.
Türelem, bizalom
– Ilyen siralmas szereplés után a legtöbb klubnál már idény közben ajtót mutatnak az edzőnek, amin nem is lehet felháborodni.
– Ne féljen, akarták többen is, hogy menjek, de a klub vezetőségének türelme és bizalma nem fogyott el, nem tettek lapátra, s a tavasz után elmondható, talán nem döntöttek rosszul.
– Az ön fejében nem fordult meg, hogy felálljon?
– Nem, mert a félidőben jártunk, előttünk volt még tizenöt meccs, bár igaz, a tabellára nézve nem volt olyan, akit elkapott volna az optimizmus heve. Azzal tisztában voltam, hogy bizonyos szerkezeti átalakításokra szükség van, néhány helyen változtatni kell, értsd, új játékosok, és ami szintén nem volt mellékes: erkölcsileg is meg kellett tisztulni.
Eredményes frissítés
– Ezt hogyan kell érteni?
– A játékhoz, az egyesülethez való hozzáállást értem ez alatt. Mert hiába mondják, hogy a BLSZ-ben semmi sem kötelező, hogy ha olyanja van valakinek, az felállhat, s másnaptól már nem jár edzésre. Ezt tényleg megteheti, de neki kell belenéznie a tükörbe is, neki kell válaszolnia a társak kérdésére, ha netán megkérdik: miért?
| Legendák – és a jövő bajnokai SZAC-nap volt június 15-én a Thököly úti sporttelepen fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. Ekkor rendezte meg a lőrinci klub az általa életre hívott A XVIII. kerületi labdarúgás napja elnevezésű eseményt, s ekkor szervezte meg a klub vezetősége a SZAC-focilegendák újabb baráti találkozóját is. Méltán lehet büszke erre a vasárnapra Pintér Béla, az egyesület elnöke, hiszen jószerével mindenki ott volt a sporttelepen, akinek valaha is köze volt, avagy köze lehet majd a nagy múltú, 107 éves kék-fekete klubhoz. „Nem lehet nem észrevenni, hogy milyen sokan fociznak a kerületben. Egyre alakulnak a csapatok, s az iskolákban is egyre több gyerek és testnevelő választja a diákoknak ezt a sportágat. Az akarat győzelmet szül, és nem véletlen, hogy tegnap a Focisuli-vb-t is a kerületi Gloriett nyerte meg” – mondta az elnök. A lényeg az, hogy mindenki előtt nyitva állt a műfüves pálya, srácok és lányok előtt is, hogy a különböző korosztályok villámtornája után egymást kövessék az eredményhirdetések. Látva őket, óhatatlanul eszembe jutott az olimpia szép jelmondata, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos… E napon valóban minden résztvevő boldog-győztes volt. „Az volt a célunk, s remélem, el is értük, hogy mindenki élvezze a játékot, mindenki barátságot kössön a lasztival. Azok a gyerekek voltak ma a vendégeink, akik közül remélhetőleg sokakat láthatunk majd SZAC-szerelésben.” Mi tagadás, volt szaladgálni valója az elnöknek, mire – tegyük hozzá, többek segítségével – sátortető alá ültette az egykori lőrinci bajnokokat, akik nem tudtak, s nem is akartak kifogyni a nagy történetekből, mielőtt nekiláttak a „varázslatos” zúzapörkölt evésének, amelyet (hogy ennek is legyen köze a focihoz…) a SZAC felnőtt csapatának az edzője, Maráczy János készített – nem zónaadagban. Negyvenkilónyi garantálta, hogy senki ne maradjon éhen. De még ez az ipari mennyiség is hamarabb elfogyott, mint ahogy a rég- és a közelmúlt menői kifogytak volna a jóllehet már százszor hallott, mégis megunhatatlan sztorikból. |
– Én nem kérdem meg, mert tudom, nem született még meg az az edző, aki ne fogná a rossz szereplést a sérülésekre, még ha szőrmentén is…
– Nem tudok ellentmondani, mert az őszt szinte egy és ugyanaz a csapat játszotta végig. Nem véletlen, hogy tavaszra tizenhárom focista jött hozzájuk, mert kellett a frissítés, aminek meg is lett az eredménye.
Rend a fejekben
– Nem vehetem el öntől a közlés, vagy ha úgy tetszik, a büszkélkedés lehetőségét. Mondja el a tavaszukat…
– Ez tényleg öröm. Nyolc győzelem, két döntetlen és csak öt vereség. Huszonhat pont, hatvan százalék fölötti teljesítmény, amivel akár bajnokságot lehet nyerni.
– Ha nincs az a mélyszürke ősz.
– Pontosabban, fekete.
– Mi történt november és március között?
– Minden. Rendet tettünk a fejekben, tudatosítottam azt, amiről már beszéltem: nem kell focistának lenni BLSZ-szinten sem, de ha már igen, akkor úgy, mintha a Bundesligában lennénk.
Csak rossz emlék
– Ott azért hajtóerőt jelenthetnek az eurókötegek.
– Mivel a pénz itt nem zavarja meg a fejeket, hogy úgy mondjam, mindenki saját magának rúgja a lasztit. Ezt is sikerült tudatosítani. Végül ennek meg a szakmának, a sokfutásos, sokpasszos, a labdát a ziccerig kijátszó stílusunknak köszönhetően az ötödikek lettünk, csupán egyetlen ponttal lemaradva a negyediktől. Az erőnlétünkről sokat elmond, hogy az utolsó hat meccset megnyertük.
– Egy-egy rossz szezon bizonyára tönkreteszi az edző életét, lelkét is, bár az ön esetében ott volt a „simogató” tavasz. Felkészült az új idény megpróbáltatásaira?
– Fel, bár ez eszembe sem jut. Gond, baj mindig is volt, mindig is lesz. Arra kell törekedni, hogy minél kevesebb maradjon. Mi pedig már július 15-től, az alapozás első napjától arra fogunk készülni, hogy a tavalyi ősz tényleg csak rossz emlék maradjon, de azért olyan is, amelyikből mindenki tanulhatott.
