– Két éve, amikor a lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságot tartották, szintén nélkülünk, nagy sikert aratott a lőrinciek körében a sátor. A kontinensbajnokság hetei alatt több ezren élvezhették a közvetítéseket. Gondolom, most is nagy érdeklődésre számítanak.
– Bizonyára így lesz, hiszen ezt a sportágat nálunk mindenki szereti, valamilyen módon köze van hozzá. Ha másként nem, hát szívesen rúgja a labdát.
Nyitómeccs is, döntő is
– Hol lesz a sátor, mikor nyílik, s mely meccseket lehet majd nyomon követni?
– Azon dolgozunk, hogy minél többet láthassanak azok, akik a „közösségi meccsnézést” választják. Az már biztos, hogy a nyitónapon, június 12-én, a mi sátrunkban is látható lesz az első és rögtön slágergyanús mérkőzés, Brazília és Horvátország összecsapása. A csoport rangadójának is nevezhetjük, mert amelyik válogatott nyer, az jó eséllyel továbbjut a csoportjából. Természetesen a döntő is látható lesz a sátorban.
Tessék választani!
– Milyen minőségű közvetítést tudnak kínálni?
– A lehető legjobbat. Aki járt a két héttel ezelőtti ifjúsági öttusa-vébén, az láthatta azt a kiváló LED-kivetítőt, amely mindent tud, függetlenül a fényviszonyoktól. A vendégeink tehát úgy érezhetik magukat a Piac téren, mintha ott lennének a meccsek színhelyén.
Tudta-e, hogy… …az eddig megrendezett 19 világbajnokság közül hatszor lett aranyérmes a rendező ország? 1930-ban Uruguay, négy évvel később Olaszország lett otthon első. Ezután 32 évet kellett várni, hogy házigazda nyerjen vébét. Ez 1966-ban az angoloknak sikerült. 1974-ben az NSZK, 1978-ban Argentína lett világbajnok a hazájában. Legutóbb 16 éve ünnepelhetett vébé-címet rendező: 1998-ban Franciaország. |
– Az időeltolódás, attól függően, hogy hol rendezik az adott vébét, segíthet, de hátrányt is jelenthet.
– Ami ezt illeti, jók vagyunk, mert „nézhető” időpontokban kezdődnek a találkozók. Az általunk is vetített csoportmeccsek magyar idő szerint 18 és 21 órakor kezdődnek, az éjfélit és a hajnali háromkor kezdődőt nem adjuk. Ha két találkozó „üti” egymást, akkor a vendégeink döntik el, hogy melyiket vetítsék. A kieséses szakaszban 18 és 22 órakor lesznek az összecsapások, ez is a sátorba vonzhatja a szurkolókat.
Jobban csúszik
– Két éve „okosították” is a szurkolókat. Szakkomentátorok segítették őket, s nem is akárkik.
– Így lesz most is. Neveket azért nem mondok, mert még tárgyalunk velük. Mivel több mint egy hónapról van szó, kalkulálnunk kell a szabadságokkal is, de azt megígérhetjük, hogy mindig lesz, aki szakértő gondolatokkal támasztja alá a látványt.
– Fogyaszthatnak-e a meccsek alatt a sátrat választók?
– Természetesen, hiszen, ahogy mondani szokták, sörrel jobban csúszik a foci is…