„Szép időszak volt, egyben voltunk, merész terveket szövögettünk, amelyek nem valósultak meg teljesen, mert végül csak a 6. helyen zártunk, de nem kellett azt mondanunk, hogy buktunk.”
Ezt követően a tavalyi bajnokság végén a 14. helyen állt a gárda, és csak azért tudta elkerülni a kiesést, mert az átszervezések és a visszalépések miatt nem volt kieső a budapesti csapatok II. osztályból.
„Megúsztuk, bent maradtunk, lehetőséget kapva arra, hogy összeszedjük magunkat, s újra a régi erényeinket csillogtatva léphessünk pályára.”
Heten mentek el
A most záruló bajnokság őszének az első felére sem lehetett panasz, mert a 8. fordulóig minden rendben ment, „jöttek” a pontok, jól és eredményesen játszottak Pénzes Sándor fiai.
„A fordulópontot a Gázgyár elleni mérkőzés jelentette. Ott és akkor éreztem, hogy megtört valami, hogy nem úgy gurul a labda, ahogyan szeretném, ahogyan azt egyeztettük a srácokkal. Ennek az lett az idézőjelben mondott eredménye, hogy az őszt végül csak a középmezőnyben, a 6. helyen zártuk. Az előzmények után érthetően keserű szájízzel. Azt hiszem, a gondok valójában ekkor, az őszi és a tavaszi szezon között kezdődtek. Hét játékos távozott a kezdő csapatból, gondolhatja, hogy ez mindent megváltoztatott… Részben külföldre mentek, részben a konkurens csapatokat erősítették, illetve erősítik. Nem várhattuk nagy reményekkel ezt a tavaszt. A sejtés be is igazolódott, s most ott tartunk, hogy azzal kell beérnünk, hogy nem állunk kieső helyen.”
Kell a változtatás
Ott valóban nem, mert a korábban megszerzett pontoknak köszönhetően a PSK bent marad, de a középmezőnyös tervekhez képest amolyan szürke csapatként zárja majd a bajnokságot, valahol a tabella vége felé.
| Feledhető tavasz A kispadon Egri Zoltán követte Pénzes Sándort. A mester megbízhat az utódjában, mert a játékosa volt, méghozzá jó szemléletű és hozzáállású focistája. Ő koptatja most a kényelmetlen pestszentimrei kispadot, egyelőre nem sok sikerrel. A május 25-én lejátszott fordulóban például hazai pályán kapott ki 4-1-re a PSK a Csillaghegytől. Az imreiek még a Szent Pál Akadémiával és a KISE-vel találkoznak, szerencséjükre már „szélvédett öbölben”. |
Az elmondottak után felvetődik a kérdés, mi volt igazából az edző távozásának az oka, hiszen amit elmondott, az valóban nem a siker lehetősége felé mutat, de talán lemondásra, búcsúzásra sem ösztönöz.
„Nem kell balhét, nem kell bulvárt keresni a háttérben, mert nincsen. Két év múlva ötven leszek, ami, tudom, messze van még a nyugdíjas kortól, de úgy érzem, belefáradtam abba, hogy csak keresem a csapatot, keresem a stílusunkat, amely megvolt, amelyre azt mondhatom, a miénk volt, s tán eredményes is. Nem vagyok már zöldfülű sem a pályán, sem a kispadon. Évtizedek vannak mögöttem. Lehet, hogy ez is szerepet játszott a döntésemben, mert tudom, sok mindennek meg kell változnia, hogy újra a régi PSK-t láthassák a szurkolóink.”
Bölcselet
Az edző tehát megvárta, amíg „szélvédett (bennmaradást jelentő) öbölbe” jut a csapat, mert a SZAC elleni döntetlen sejteni engedte, hogy jövőre sem váltanak osztályt – lefelé.
„A tisztességes elválás szabályai szerint leültünk, elmondtam a búmat-bánatomat, amelyet megértettek, elfogadtak, lévén sportot ismerő emberek. Tudják, hogy vérfrissítésre van szükség a pályán is, azon kívül is. Meggyőződésem, hogy a jól működő utánpótlásunk felé kell fordulni, ezt kell a középpontba állítani, kerületi gyerekekkel. Ez mindig jó befektetés…”
Az évtizedek azok évtizedek, a végleges döntés, a szakítás talán nem is képzelhető el.
„Van egy bölcs mondás, ami, ha akarom, akarjuk, vonatkozhat erre a helyzetre is: Soha ne mondd azt, hogy soha.”
