Két láb meg négy láb

Írta:  2014.05.12.
Megbeszéltem az égiekkel, hogy délután ötig nem fog esni, ígérte Juhász József, a Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola vezetője. Az égiek állták a szavukat, remekül sikerült a harmadik Kutyás Sportízelítő.
A barátságtalan időjárás dacára harmadízben vártak mindenkit a vasárnapi Kutyás Sportízelítőre. „Megbeszéltem az égiekkel, hogy délután ötig nem fog esni” – ígérte Juhász József, a Pestlőrinci Kutyakiképző Iskola vezetője. Az égiek tartották a szavukat, így hamisítatlan családi programmal ajándékozhatták meg kicsiket, nagyokat és kutyákat a szervezők.

A házikedvencekkel közösen űzött sport fontosságát hangsúlyozta Ughy Attila szellemes köszöntőjében.
– Én is úgy kezdtem a napot, hogy amikor reggel Rudolf, a macska megérkezett, sárosan, vizesen, egy törölközővel eredtem a nyomába. Persze, ha valaki például kutyaiskolába jár, azt nyilván nem kell keresztül üldözni a lakáson, ha meg akarja törölni az ember – így a polgármester.

A szórakozásra pedig nem panaszkodhatott senki. Kizárólag talán az a néhány majorette, akik a hangulat kedvéért sikoltozni kezdtek, amikor Juhász József a színpadra szólított a nap főszereplőit: kutyákat és gazdáikat egy közös fotózkodásra a táncoslábú kislányokkal.

Kislányok után pedig a kiskutyák, az ovis ebek mutatták meg, mit is tudnak.
– Fontos minden ilyen esemény, ugyanis a kerületben Pestszentőrincen él a legtöbb kutya. A gazdák itt megismerkedhetnek a kulturált kutyatartással – fogalmazott az egyik legrégebbi iskola vezetője, Juhász József.

Az iskolázott házikedvencek mellett, a rendezvény felhívásának eleget téve, sokan látogattak ki „iskolázatlan” kutyusukkal.
Bregyán Sára a szépségversenyre érkezett Vilmossal.
– Ő Vilmos, az én keverék kutyám – mutatta be a kajla goldi-border collie-t.
Ahogy Sárát barátnője, Gyorsak Luca kísérte, úgy Vilmost barátja, Belzebub, aki amúgy Luca Biewer Yorkie-ja.
Az agility bemutatót figyelve világossá vált: ez tényleg sport.
– Elsősorban a kutyusnak – hangsúlyozta Horváth András, a Smiley Agility Klub alapító elnöke. – Tudomásul kell vegyük – tette hozzá –, sose leszünk olyan gyorsak, mint a kutyák. Kutyánk és a saját pályánkat kell összehangolni, hogy a legjobb eredményt futhassuk.
A játékos versenyek, engedelmességi és önvédelmi bemutatók között ámulattal csodálhattuk, mire képes a jól kiképzett segítő eb. Mali Erika avatott be a kiképzés anyagi részébe.
– Két esztendeig tart a képzés. A táplálással, iskoláztatással, utazással együtt kétmillió forintba kerül.
Erika maga is kerekesszékkel közlekedik, az ő és sorstársai életét 13 jól képzett négylábú segíti.
– Nem csupán a pénz miatt vannak ilyen kevesen, kiképzők sem vagyunk sokan – tette hozzá Mali Erika, a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület alelnöke.
Kutyás futás, frizbi bemutató, keverék szépségverseny, no és egy hatalmas méretű, ám annál jámborabb, hazánkban igen ritka fajta, az ír farkaskutya várt minden állatszeretőt ezen a borongós, de mégis barátságos napon.