– A teniszben, ebben a kegyetlen „világsportágban” mérhetetlen fanatizmus kell ahhoz, hogy egy gyermeket az útjára indítson és azon is tartson a család. Önök miként élik meg ezt? – kérdeztem Valériától, az édesanyától.
– Fanatizmus is kell, meg az a fajta optimizmus, ami nem engedi meg a mérlegelést, hogy vajon megéri-e, érdemes-e. Menni kell, csinálni, versenyezni, utazni.
A három M
– Ez a céltudatosság valószínűleg csak olyan családban létezik, ahol korábban a szülők is átélték a sportolás élményét.
– Ez természetes, mert aki nem jött rá ennek az ízére ifjúkorában, annak fogalma sincs arról, mi is ez. Nálunk két oldalról is jött a „kényszerítés”. Tamással, a férjemmel mindketten atletizáltunk. A Honvéd Tüzér utcai pályáján szerettünk egymásba első látásra. Nem tegnap volt, de ma boldog családanyaként mondom, hogy három csodás fiunk van, három M betűs srác, Milán, Máté és Márk.
| Mesterek is kellenek Máté felfedezője a fiatalon elhunyt magyar bajnok, Fagyas Katalin volt. Ő volt az, aki arra kérte a szülőket, hogy nagyon figyeljenek erre a gyermekre. Figyeltek is, így az ifjú tehetség tudása ma már a Golden Ace Sport & Tennis Club Bókay-kertben lévő pályáján csiszolódik Kis Viktor szakmai irányításával és az édesapa, az egykori gerelyhajító erőnléti edzésein. |
– Előre megtervezett névadások…
– Így volt, de az sem a véletlen műve, hogy a két idősebbik, Milán és Máté egyazon hónapban, augusztusban született.
– Miért éppen akkor?
– Az augusztusi gyerekek oroszlánok, s azt gondoltuk, hogy ez a jegy a jellemükre, az életük küzdelmeire is hatással lesz, vagyis oroszlánként küzdenek majd.
– Úgy küzdenek?
– Eddig úgy tűnik, igen. Máté mögött olyan év van 14 évesen, amire büszke lehet. Korosztályos Európa-bajnoki arany- és bronzérem, második helyezés az európai szövetség „Év játékosa”-választásán, s ráadásként győzelem a decemberi Nike Junior Tour Masters versenyen, ami olyan, mintha korosztályos vb-t nyert volna. A legerősebb mezőnyű viadal ez. Milán fiam, a maga 16 évével, nyolcszoros magyar bajnok, előtte is nyitva áll a kapu.
– És mi van a nem augusztusi M-mel, Márkkal?
– Ő még nem lehet bajnok, csak négyéves. Azt viszont látni kell, hogy az ő kezében is jól mutat már az ütő. Igaz, nem augusztusi, de azért várjuk meg, mire jut.
– Árulja el, hogy néznek ki a Valkusz család hétköznapjai.
– A legjellemzőbb erre a soha véget nem érő rohanás. Iskola, óvoda, főzés, mosás, a munkahely, a versenyek, az idegeskedés, az aggódás, a szurkolás. Ez azonban nem panasz, mert boldogan tesszük. Látjuk az eredményét, és ez mindennél többet ér.
Katonás rend
– Kell is ehhez egy „főállású” édesanya, aki mindenre ügyel…
– Lehet, hogy kellene, de nincsen ilyen. Napi nyolc órában dolgozom, csak késő délután érek haza. Tamás, aki testnevelő tanár az egyik iskolában, szintén be van fogva. Rohanós az életünk, de azt hiszem, hogy az értékeket sikerült és sikerül átadnunk a fiúknak.
– Ilyen élet mögött katonás rendnek kell lennie. Mindenkinek tudnia kell, mit mikor és miért csinál.
– Tudja is mindenki, mi a dolga, tudja, miért kel fel reggelenként és mit akar elérni az adott napon. Másként káoszba veszne az egész.
– A két nagyfiú abban a korban van, amikor mindent megesznek, és mindent kinőnek.
– Pontosan, így aztán, amikor közösen ülünk asztalhoz, mintha több emberre főznék, mint ahányan vagyunk. Máté és Márk pillanatok alatt eltüntet öt-hat szelet húst, egy tálca sütemény csak addig tart, ameddig lerakom az asztalra. Mi meg csak nézzük Tamással, hogy hova fér beléjük ennyi. Persze érthető, mert mindketten legalább napi három órát edzenek.
– Ismerve a soha véget nem érő teniszidényt, meg sem kérdezem, hol pihennek nyaranta…
– Nem is tudom, mikor voltunk utoljára klasszikus családi nyaraláson. A legjobb esetben is csak arra jut idő, hogy valamelyik fiút elkísérjük valamelyik versenyére, s ha az olyan helyen van, utána ott maradunk néhány napot. Nincs strandolás, városnézés, sízés, mint egy „normális” családban, de már megszoktuk.
Nem megy könnyek nélkül
– Az nem kérdés, hogy „teniszanyukaként” stresszes az élete. Hogy bírja? Szokott-e sírni, amikor látja, megtudja, hogy baj, avagy éppen siker van a pályán?
– Egy anyának nem is szabad mást válaszolnia erre, mint hogy igen. Aki mást mond, nem mond igazat. Máté legutóbbi, decemberi győzelmét is megkönnyeztem. Azért is, mert csak később szereztem tudomást a sikeréről. Akkor, amikor a döntő után végre bejelentkezett.
– Az ilyen „ötödik sebességű” életvitelhez a nagy elszántságon túl akarat és összefogás is kell.
– Valamennyien tudjuk: egy hajó, egy cél, egy család. Így éljük meg a napjainkat.
– Még néhány év, és Márk is beszáll a „húsfalók” közé.
– Csak annyi lesz a változás, hogy nem tíz-tizenöt, hanem tizenöt-húsz szelet húst fogok sütni…
