Szedd a lábad március idusán is!

Írta:  2012.03.08.
Kellemes, sportos napot tölthet el az, aki a nemzeti ünnepünkön a sportra, a mozgásra, az egészségére is figyel. A Sportkastély és a környéke valóságos sportcentrummá válik ezen a remélhetőleg verőfényes napon.
„Futás, ami összeköt…” – ez a jelmondata annak a nagyszabású futó- és kerékpáros napnak, amelyet a nemzeti ünnepen, március 15-én tartanak Lőrincen és Imrén. A rajt és a cél a Sportkastélynál lesz, a programok 10 órakor kezdődnek.
A verseny elsődleges célja nem más, mint tisztelgés az 1848-as események és hősök előtt, másodsorban pedig versenyzési lehetőség biztosítása az érdeklődők számára. A futónapot az önkormányzat és a Lőrinc 2000 SE rendezi.
Az esemény fővédnöke Lévai István Zoltán alpolgármester.
A futásra jelentkezők 11 korcsoportban állhatnak rajthoz. A legfiatalabbaktól a miniken át a veteránokig mindenki futhat, valamennyi korosztály kipróbálhatja és bemutathatja, mit tud.
A fürge lábak versenye mellett lesznek kerékpáros futamok is. Ez mezőnyversenyt jelent, korosztályos bontásban, 12 éves kortól. A részvétel feltétele a műszakilag megfelelő országúti vagy MTB kerékpár, valamint bukósisak. A kerékpárok a rajt előtt műszaki átvételen esnek át. A bringások négy korcsoportban – serdülő, ifi, junior, felnőtt – versenyeznek egymással.
Előnevezés: március 9-ig. Nevezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet a név, a születési év, a lakhely megadásával. Előnevezési díj: 1500 Ft, amelyet a 65100118-10025774 (Lőrinc 2000 SE) bankszámlaszámra kell átutalni. Csak a határidőre beérkezett nevezési díjak számítanak előnevezésnek!
Helyszíni nevezés: március 15-én 8 órától. A nevezés a futamok rajtja előtt 30 perccel befejeződik. A helyszíni nevezési díj: 2000 Ft.
A Városgazda Kártya-tulajdonosok és a „Lendületbe hozzuk!” lakossági programban részt vevők a nevezési díjakból 200 Ft kedvezményt kapnak.
A kerületi iskolák tanulóinak ingyenes a részvétel.
A célba érkezők emblémázott pólót vehetnek át, a kategóriák első három helyezettje pedig érmet kap, s tárgyjutalomban részesül. A nőket és a férfiakat külön értékelik.
A helyszínen átöltözési lehetőséget és ruhatárat biztosít a rendező. Hideg idő esetén melegedőhelyiséget és teát kínálnak.


További információ
Kissné Baumann Gizella, 30-558-8907 és Eszes János, 20-232-3823, valamint a lorinc2000se.hu, a hunrun.com és az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.