Nem fogja feladni

Írta:  2011.09.19.
Tapasztalt lovas képviselte a XVIII. kerületet a Nemzeti Vágta előfutamában. Schwarzenbald József szerint apróságon múlott, hogy Ippon nevű angol telivérje jobb eredményt érjen el. Ezért – mondja – ő jövőre újra nekivág, és nem bánná, ha ezt megint a kerület képviseletében tehetné.
Harmadik helyen futott be a Nemzeti Vágta előfutamában Schwarzenbald József és Ippon nevű lova. A XVIII. kerületet képviselő versenyzőnek ez a továbbjutáshoz épp nem volt elég, mégsem beszél kudarcról.
− Lovam, Ippon angol telivér. Ritka természete van, mert ellentétben a telivérekkel ő kimondottan nyugodt természetű. A szombati vágta egyik nagy erőpróbája az volt, hogy állórajttal kellett indulni. A nyugtalanabb lovak ezt nem bírták, több rajtot lefújtak, újraindítottak, mi is 15 percig forgolódtunk, mire a verseny végre valóban elkezdődött. A baj az volt, hogy Ippon addigra már nem pörgött, nem is hitte, hogy tényleg indulni fogunk. De amikor végre elrajtoltunk, futni kezdett, keményen küzdött. A végén éreztem, hogy még három-négy ilyen kört meg tudna tenni – magyarázta Schwarzenbald József. – A következő napra egyébként a szervezők is észrevették a hibát, és már mozgórajttal indítottak.
Az 51 éves, ma Tolna megyében élő lovas Nagyvázsonyban, bányász családban született, de – mint mondja – a nagyvázsonyi lovas játékok hangulata, varázsa őt is rabul ejtette. Megtanult lovagolni, versenyezni kezdett, és egyre jobb eredményt ért el idehaza és nemzetközi pályákon. Közben a lovaglást oktatta, lovas telepet és panziót is vezetett.
− Versenyzőként végigpróbáltam mindent, de a fő számom a galopp és a fogathajtás – mondta hozzátéve. – Az alkatom miatt a vágta az egyetlen, amit soha nem próbálhattam egészen addig, amíg a Nemzeti Vágta meg nem született.
Schwarzenbald József tavaly már részt vett a versenyen egy kistérség képviseletében, akkor kedvelte meg a műfajt. Az elmúlt egy évben tudatosan készült arra, hogy újra rajthoz állhasson.
− Ágpusztán megnyertem egy balatoni vágtát. Bendes Csaba, a szakmai programok egyik szervezője figyelte az eredményemet, és látta a lóban a lehetőségeket. Amikor a Nemzeti Vágta licenszjogát megvásárló Lázár Lovaspark a XVIII. kerületnek is felajánlott egy indulási lehetőséget, a szervezők lovasként engem ajánlottak – mesélte el, miként lett a kerület versenyzője.
Az angol telivér indítása ritkaságnak számít, ezt korábban Bendes Csaba is elmondta lapunknak, Ippon azonban kivétel a telivérek között.
− Négy éve van nálunk ez a ló, rengeteg versenyt nyert, és jó formában van. Az erénye a nyugodtsága, és az, hogy nem csak alkalmanként, egyszer-egyszer tud nagyot futni, ő kitartásra, erőnlétre szokott, ezért akár minden nap részt tudna venni egy ilyen futamon. Nem akarom feladni, jövőre mindenképp újra rajhoz állok, és ha esetleg a XVIII. kerület megtisztel azzal a kéréssel, hogy küzdjünk egymásért, akkor én szívesen vállalom – árulta el Schwarzenbald József.