Imrei győzelem a kerületi rangadón

Írta:  2011.09.19.
Izgalommal várt labdarúgó-mérkőzést játszottak szombaton délután Pestszentimrén, a Táncsics utcai pályán. A BLSZ I/B osztályának kerületi derbijét, a PSK–SZAC összecsapást a házigazda 2-0-ra nyerte.
A papírforma – ha lehet ilyesmiről beszélni egy rangadó előtt – inkább a vendégek sikerét valószínűsítette, de mint oly sokszor, ez a bizonyos papír csak arra volt jó, hogy legyen mit összegyűrni. A PSKugyanis izgalmas, írhatjuk, színvonalas mérkőzésen 2–0-ra verte a vendégeket. Az imreiek tehát otthon tartották a 3 pontot.
Az első félidő inkább a vendégek fölényét bizonyította, azonban gól nem született. A másodikban már igen, amikor a lőrinci védelem kétszer is lyukas volt: ezt büntette a házigazda. Előbb Csaba Zsolt emelt (ha nemzetközi meccsen látunk ilyesmit, gondolkodás nélkül leírjuk, hogy zseniális mozdulattal) a kapuba, s hogy ne maradjon kérdőjel a hazai siker után, nem sokkal a befejezés előtt Egri Zoltán büntetőből állította be a 2–0-ás végeredményt.
A Pestszentimre tehát győzelemmel vívta meg a rangadót, s már 11 pontjára lehet büszke.