Marosit elbuktatták az Európa-bajnokságon

Írta:  2011.07.31.
Miután egész évben kimagaslóan ment a versenyzés Marosi Ádámnak, a dobogós helyezés reményében utazott az angliai Medway-be, az Európa-bajnokságra. A verseny álomszerűen indult, de sajnos rémálomként folytatódott...
Már a július elején rendezett londoni világkupadöntőre is a kvótaszerzés céljával utazott ki a kerületünkben élő kitűnő öttusázó, Marosi Ádám. A kvalifikáció akkor elmaradt, emiatt azonban senki sem bánkódott igazán, hiszen tudvalévő volt, hogy az Eb egyéni versenyének első 8 helyezettje automatikusan megváltja az olimpiai repülőjegyet. Idei teljesítménye alapján egyöntetű volt a vélemény, hogy a 8 közé kerülés nem okozhat nehézséget Marosinak. 

Állítólag többet ugratott...

A verseny így is indult. Marosi Ádám mind a vívásban, mind pedig az úszásban kimagaslót nyújtott, összesítésben a 3. helyen állt. Ezután következett a lovaglás, pontosabban a lovaglásra való bemelegítés. Ennek végén közölték Marosival, hogy büntetőpontokkal sújtják. Indoklásul azt kapta, hogy többet ugratott a bemelegítéskor, mint amennyit megenged a szabályzat. Az ilyen jellegű büntetés párját ritkítja a nemzetközi versenyeken, már csak azért is, mert a versenyzők megszokott forgatókönyv szerint gyakorolnak a lovakkal, és gyakran még a megengedett ugratásszámot sem használják ki.


Ezúttal sajnos nem volt oka örülni... (fotó: MTI)
Mindenesetre biztos, hogy Marosi Ádám nem tudta megemészteni a büntetést, amelyet jogtalannak érzett. Nyolc verőhibával zárta a lovaglást, ami tőle szokatlanul magas. A magyar csapat vezetése óvott, ezt azonban elutasították, így érvényben maradt a büntetés. Ezzel - valamint a hátralévő számokban mutatott gyengébb teljesítménnyel - Marosi Ádám mindössze a 31. helyet tudta megszerezni. Fájó, hogy bár Tibolya Péter (14.), Demeter Bence (19.) és Kasza Róbert (25.) is megelőzte Marosit, kvótát egyikük sem szerzett, így jelenleg nincs egyéni indulónk a jövő évi olimpia férfi öttusa-versenyében!

Kairóban lehet javítani

A most begyűjtött lelki sebek nyalogatására nincs ideje Marosinak. Szeptemberben ugyanis világbajnokságot rendeznek Kairóban. Egy jó szereplés feledtetheti a mostani kisiklást, és meghozhatja a hőn áhított olimpiai kvótát.