FTC-PLER-Budapest-Celebi?

Írta:  2011.05.30.
Bár véglegesen csak június közepére kell meghatározni az egyesüléssel létrejött új kézilabdacsapat nevét, körvonalazódik a megoldás.
Május 26-án sajtótájékoztatón jelentették be, hogy egyesül az FTC és a PLER felnőtt kézilabdacsapata. Azt is megírtuk, hogy nincs még döntés az egyesült csapat új nevéről.

Budapestet is szeretnék megnyerni

Zsembery Tamás, a PLER ügyvezetője érdeklődésünkre még nem tudott egyértelmű választ adni.
- Nagyon valószínű, hogy hosszú és bonyolult neve lesz együttesünknek. Ennek oka az, hogy a két egyesülő csapat neve természetesen szerepel majd az új nevünkben, és ezen kívül szeretnénk további névszponzorokat is találni.
- Azért csak akad olyan, amelyet már megemlíthet közülük...
- Igen, a Celebi, amely a Ferencvárost eddig is szponzorálta, továbbra is finanszíroz majd bennünket. Szeretnénk továbbá, ha a főváros vezetése mellénk állna, és támogatná együttesünket. Úgy érzem, ezzel a főváros nyerhetne egy jó reklámhordozót, mi pedig természetesen örömmel vennénk bele a csapatnévbe a Budapest kifejezést.
- A IX. és a XVIII. kerületen kívül más kerületek is képbe kerülhetnek?
- Nem hinném, hogy be kellene csuknunk a kaput egy potenciális támogató előtt csak azért, mert esetleg más kerülethez kötődik. Ha van olyan tőkeerős cég, amely perspektívát lát egy erős fővárosi kézilabdacsapat felépítésében, örömmel tárgyalunk vele!
- A két együttes korábbi szponzorai is megmaradnak?
- Alapvetően igen, de amint említettem, a tárgyalások még zajlanak.
- Ugyancsak fontos szempont a színösszeállítás. Ughy Attila polgármester úr a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy a kék, a zöld és a fehér nyerő lehet...
- Csak megerősíteni tudom a polgármester úr "előrejelzését". Valóban ez a három szín tűnik befutónak.


A PLER kék színe is megmarad

Már a tanulóévben is a dobogó lesz a cél

Lévai István Zoltán alpolgármester sajtótájékoztatón elhangzott szavait szerencsére újfent megerősítette Zsembery Tamás, így biztosra vehető: továbbra is kerületünkben játssza majd hazai meccseit az egyesített kézilabda-csapat. A PLER ügyvezetőjétől azt is megkérdeztük, milyen helyezésben gondolkodik a 2011/12-es bajnoki esztendőben?
- A legfontosabb szerintem, hogy a realitások talaján maradjunk, amikor meghatározzuk a célkitűzést. Nem szabad elfelejteni, hogy Zsiga Gyulának teljesen új csapatot kell építenie, hiszen két, önálló csapat játékoskeretét kell eggyé gyúrnia. Nyilvánvaló, hogy ebben a munkában akadhatnak zökkenők. Miután a Veszprém alapvetően is kiemelkedik a honi mezőnyből, az ő megszorításukban, pláne megelőzésében még nem reménykedhetünk. Az első esztendőben szerintem a dobogót kell megcélozni. Később, a tanulóév leteltével, és az ott szerzett tapasztalatok felhasználásával aztán merhetünk majd nagyobbat is álmodni!