Hangoljon velünk a korfball EB-re!

Írta:  2011.05.05.
Célegyenesbe értünk, hiszen rövidesen megkezdődik az esztendő egyik legnagyobb kerületi sporteseménye, az U21-es korfball Európa-bajnokság. Kövesse nyomon folyamatosan frissülő cikkünket, amelyből megismerheti a sportág történetét, szabályait. Emellett beszámolunk az Európa-bajnokság előkészületeiről, és megtudhatnak minden fontosat a lebonyolításról és az esélyekről is! Kattanjon ránk minden nap, várjuk együtt a korfball Eb-t!
Május 7.
Győzelmet várok a nyitómeccsen!
Portálunk, éppen egy nappal az első Eb-meccs előtt rövid interjúra kérte Hack Barnabást, a magyar U21-es korfball-csapat szövetségi kapitányát.
Miután Oroszországgal játszottunk volna a nyitómeccsen, gondolom, külön is készült a csapat a Szbornaja ellen...
Való igaz, készültünk az orosz mérkőzésre, hiszen ismerjük az orosz csapat gyengéit és erősségeit. Azonban most már az új helyzettel kell foglalkozni, és megpróbáljuk a visszalépés jó oldalát nézni: talán egy fokkal könnyebb lett a csoportunk. A feladat pedig adott: át kell hangolódni, és Törökország ellen kell a lehető legjobb játékkal előrukkolni.
Megoldható, könnyen kivitelezhető az átállás?
Nem, nem könnyű, de ez nem elsősorban az oroszok visszalépése miatt van. Igazság szerint Törökország afféle „sötét ló”, hiszen korábban még sohasem mérkőztünk ellenük. Semmiféle közvetlen mérkőzés-tapasztalatunk nincs velük kapcsolatban, márpedig így nehezebb az ellenük való felkészülés is.
Akkor most féljünk a nyitómeccstől?
Nem, erről szó sincs! Győzni szeretnénk, én magam legalábbis győzelmet várok!
Mire alapozza optimizmusát? A hazai közönség erejében bízik?
Optimizmusomat a világranglista, és az elmúlt évek eredményei táplálják. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar korfball lényegesen előrébb jár, mint a török. Nyilvánvaló, hogy ez egy nyitómeccs lesz, a kelleténél talán nagyobb drukkal, de nagyon csalódott lennék, ha nem sikerülne győznünk. Természetesen a közönség erejében is bízunk, sokat jelentene, ha minél többen buzdítanának bennünket! Ez nemcsak a török mérkőzésre igaz, hanem valamennyi fellépésünkre!
 
 Május 6.
Oroszország visszalépésével módosul a program is
Az orosz korfball-válogatott visszalépése jelentős változásokat idéz elő az egész Európa-bajnokság menetrendjében. Minden nap lesz egy szabadnapos csapat az A-csoport mezőnyében, hazánk hétfőn pihen majd. Már a vasárnapi nyitónapon számunkra jelentősen módosul a program, hiszen a megnyitó-ünnepséget követően válogatottunk éppen Oroszország ellen debütált volna az Eb-n. Az átszervezés után az első nap végül Katalónia válogatottja kezd szabadnappal, míg válogatottunk Törökországgal mérkőzik. A mérkőzés kezdési időpontja nem változik az eredetihez képest, vagyis válogatottunk este fél kilenctől lép majd pályára. Keddtől – szintén az eredeti terveknek megfelelően – negyed kilenckor kezdődnek a magyar csapat meccsei.
A módosított, teljes menetrend itt letölthető!
 
 Végleges: visszaléptek az oroszok!
Amiről néhány nappal ezelőtt portálunk már hírt adott, mára biztossá vált: Oroszország válogatottja visszalépett a vasárnap kezdődő kontinensviadaltól. A hírt Babusa Árpád, a Magyar Korfball-szövetség elnöke közölte a bp18.hu megkeresésére.
Most már biztosan mondhatom, hogy az orosz válogatott visszalépett – tájékoztatott az elnök. – Őszintén szólva sokáig bíztunk abban, hogy végül mégis eljönnek az oroszok, és így teljes lesz a mezőny. Ami külön baj, hogy az idő rövidsége miatt új ellenfelet nem sikerült találnunk Oroszország helyére, így csökkentett létszámmal indul útjára az Európa-bajnokság.
 
 Május 5.
Mit jelent a rendezés városrészünk számára?
Kerületünk védnöke és támogatója is az Európa-bajnokságnak – mondta Lévai István Zoltán alpolgármester. – Magunkénak érezzük az eseményt, hiszen a SZAC játékosai révén helyi korfballosok is pályára lépnek majd a válogatottban. Támogatásunk a Pestszentimrei Sportkastély önköltségi áron történő felajánlásában, illetve számos egyéb dologban, például a helyi média bevonásában is testet ölt. Emellett a kerületi iskolák tanulóit inspiráljuk, hogy vegyenek részt minél nagyobb létszámban a magyarok meccsein, és buzdítsák csapatunkat. Városvezetőként ugyanakkor a távlatok tekintetében is szemlélem a májusi korfball EB-t. Sikeres lebonyolítás esetén ugyanis nagyobb önbizalommal próbálkozhatunk újabb, komoly sportesemények ide hozatalára! Látni kell tehát, hogy ez a világverseny remek lehetőség is kerületünk számára!”
 
 
Május 4.
Magyarország és a korfball
Mindössze húsz éve annak, hogy hazánkban megalakult a sportág szakszövetsége. Ez alapján nálunk fiatal sportágnak tekinthető a korfball. A két évtized azonban elegendő volt ahhoz, hogy a korfball gyökeret verjen, és szárba szökkenjen Magyarországon is. Különösen az utóbbi években mutatkozik egyre látványosabb fejlődés. Évről-évre növekszik a regisztrált játékosok száma, és a 2010/2011-es idényben már négy korosztályban írt ki bajnokságot a Magyar Korfball-szövetség. Szerencsére a fejlődés az eredményeken is kezd meglátszani. Klubcsapataink egyre színvonalasabb bajnoki meccseket vívnak, válogatottjaink pedig fokozatosan zárkóznak fel a világ élmezőnyéhez.
 
 
Május 3.
Kerületünk és a korfball
a bajnokságokban kerületünk is érdekelt, ugyanis az 1908 SZAC KSE korfball-csapata valamennyi korcsoportban versenyeztet csapatot. Ezt a honi szövetség is értékeli.
A SZAC KSE már évek óta meghatározó az utánpótlásban, minden korosztály válogatottjában vannak meghatározó játékosaik. Az U21-es válogatott törzsét az 1908 SZAC KSE játékosai alkotják, emellett pedig mind a klubvezetés, mind pedig az önkormányzat is jelezte, hogy örömmel helyt adnának a seregszemlének. Innentől kezdve egyértelmű és kézenfekvő volt az összefogás. Ennek egyik jele, hogy az országos bajnokságot jelenleg az 1908 SZAC KSE korfball-csapata vezeti. Több iskolában rendszeres edzéseket tartanak, melynek köszönhetően a korosztályos válogatottakban is jó néhány kerületi fiatal szerepel. A rendezési jog megszerzése ezért a kerület korfball-életének, azon belül is a SZAC korfball-csapatának elismerése is.
 
 
Május 2.
Változhat a magyar csoport mezőnye!
Alig egy héttel az Európa-bajnokság kezdete előtt a tornától való visszalépését fontolgatja Oroszország válogatottja. Ez nemcsak az EB lebonyolítását, hanem csapatunk szereplését is érintheti, hiszen együttesünk Oroszországgal egy csoportban szerepel(ne). Babusa Árpád a Magyar Korfball-szövetség elnöke ezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztatta portálunkat:
Az orosz csapat képviselői jelezték, hogy nem sikerült szponzort találniuk az utazáshoz, ezért lemondják a részvételt. A Nemzetközi Korfball-szövetség természetesen ezt nem fogadja el csak úgy. Szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben az oroszok tényleg nem jönnének el. Úgyhogy még nem egyértelműen lefutott ez a kérdés, de jelen állás szerint úgy fest, hogy Oroszország nélkül rendezzük meg az Európa-bajnokságot.