Kosztolányi verse, akár mondhatnánk, már az Üllői úton elkezdődött, hiszen a csodás hangvételű költő egy másik műve, az Üllői úti fák című „szereplői” figyelték és kísérték azokat a tanulókat, akik Guinness-rekordot dönteni bandukoltak a Kossuth téri evangélikus iskola elé, ahol már várta őket a dobogó. Várta, hogy azt körbevéve és „körbe szavalva” tegyenek hitet a költészet mellett, a költő egy másik versével, a Mostan színes tintákról álmodom cíművel.
Nyolc iskola diákjai
A nem létező színfalak mögött közben már készültek a versmondás igazítói. A „főnök”, Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató, érdemes művész, s Fűzfa Balázs irodalomtörténész, aki Jordán társaként segít a verssorokban való eligazodásban, hibátlanná tételében.
Akár hiszik, akár nem, szinte percre pontosan kezdődött a versmondás a gyönyörű tavaszban, amit már csak azzal lehetett még szebbé, emlékezetesebb tenni, hogy az ígéretekhez hűen nyolc kerületi iskola – a Gulner, a Pogány, a Karinthy, a Vörösmarty, a Szent Lőrinc, a Piros iskola, valamint a gondos házigazda, a Sztehlo – mintegy kétezer diákja lépegetett képletesen Kosztolányi Dezső soraival a rekorddöntés felé.
Köszönöm – szívesen…
Alapvetően ők, a tömeg kellett ehhez ám az is, aki az „okosat” mondta nekik a dobogóról. Jordán ezúttal is vezérként viselkedett, így irányított minden szót. Azt is például, hogy verset (is) úgy kell mondani, mintha szabadon beszélnénk. Ezt kérte az ifjaktól, meg azt is, hogy a vers első szava, a „Mostan” után tartsanak csöppnyi szünetet, s csak utána vágjanak bele annak a folytatásába.
Így történt, s ennek is köszönhetően haladt ütemesen és gyorsan a rekorddöntési-kísérlet. Visszazengték a gyönyörű sorokat a Kossuth-tér fái, s mire észbe kaphattak volna a gyerekek, netén nyűgösködni kezdtek volna az áprilisi nyárban, Jordán már meg is köszönte nekik a teljesítményüket.
-Kiválóak voltatok, tökéletesen tudtuk együtt szavalni ezt az örök művet. Tisztelegtetek a Költészet Napja, József Attila és Kosztolányi előtt is. Nem is tudok mát mondani, csak annyit, hogy köszönöm…
Fűben ülve, gazdagabban
Ha nem is ezrek szájából hangzott fel erre a szép mondatra a szívesen, de hallhatóan viszonozták a művész gesztusát az iskolások hogy néhány perccel később már pólóban ülve a friss fűben, legyenek újra napjaink diákjai.
Igen, azok maradtak, de azért gazdagabban Kosztolányi soraival, a gyönyörű magyar nyelvvel és szóval, s az azokban élő irodalommal.
