De hogy jött össze mindez? Ahhoz, hogy ezt elmondjam, vissza kell fordítani az idő kerekét. Az 1931-ben született Baráth Miklós 16 éves volt, amikor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ilken egy jó nevű mesternél, Jámbor Jánosnál kitanulta a kovács szakmát. Segédként a mester nem tudta őt fizetni, ezért Budapestre jött szerencsét próbálni. Aztán behívták katonának, ahol légvédelmi irányítói képzés után őrmesteri rendfokozatot kapott. A Gábor Áron Tüzér Technikus Tiszti Iskolában folytatta tanulmányait, ahol hadnaggyá avatták. Később Tatán tüzér-műhelyvezetői beosztásba került, majd 1955-ben alakulatát Budapestre helyezték.

A fiatalember az 1956-os forradalom után nem volt hajlandó aláírni a „hűségnyilatkozatot”, ezért azonnal leszerelték. Új, civil életének első állomása a Hajó-, Gép- és Kazánjavító Vállalat volt, ahol többféle munkakörben dolgozott: volt villanyszerelő, kazánkovács és csőszerelő lakatos. 1961-ben a Malévhez került, s amikor megalakult a Légiforgalmi Repülőtéri Igazgatóság (LRI), ott folytatta a munkát. A repülőtéri harminc éve alatt volt lakatos, csoportvezető, művezető, majd 1991-ben gépészeti és vízgazdálkodási részlegvezetőként ment nyugdíjba.
Baráth Miklós elmondta, hogy az LRI akkori főmérnökeként dolgozó Buczkó Imre festőművész, művészeti író – későbbi barátja – makacs biztatására kezdett el festeni. Egy alkalommal cukkolásképpen kijelentette, hogy megtanul festeni, és majd le fogja őt pipálni. Amikor nyugdíjas lett, Buczkó Imre emlékeztette az ígéretére, de ő szabadkozott, hogy csak viccelt. Azonban mégiscsak megtört a jég, és Miklós elkezdett festeni.

„2005-től többé-kevéssé rendszeresen fest, és láthatóan fejlődik” – mondta róla a festőművész barát.
Ezért is adta Baráth Miklós a Rózsa Művelődési Házban januárban megrendezett kiállításának a Tíz év az életemből címet. De hogy tovább folytassuk a sort, hogy mi mindennel foglalkozik még, el kell mondani róla, hogy az országban, ha nem is a legnagyobb, de a legjobb írisztermelő. A kertjében 150–200 között van a szín- és formaváltozatok száma. Mellette más virágokat és növényeket is kedvel, például az orchideákat és a broméliákat. Fotóanyaga ízelítőt ad a virágok naturális szépségéből.
Baráth Miklós Rögös út című könyvének ajánlásához az alábbiakat írta Buczkó Imre: „…Aki történelmünk egy szeletét szeretné hiteles forrásból megismerni, az olvassa el ezt a történetet. Aki szereti kutatni, hol van az emberi teljesítőképesség határa, olvassa el ezt a könyvet. Aki egy kis – immár a feledés veszélyeit hordozó – érintetlen néprajzba akar belekóstolni, itt a lehetőség. És aki szereti, ha mindez és olykor a legkomolyabb dráma is humorba van pácolva, olvassa el ezt az írást.”