Az igazi Mikulás most 12. alkalommal látogat el Magyarországra. Az eredeti forgatókönyv szerint Pasi Tuominen, Finnország budapesti nagykövete mellett a XVIII. kerületi óvodások és a lipóti általános iskolások is a repülőgépnél üdvözölték volna Joulupukkit, azonban az időjárás egy kicsit módosította a programot, így a szakadó eső miatt a gyerekek a repülőtér egyik várótermében találkozhattak vele.
Lapp, de magyarul köszönt
Joulupukki magyar szavakkal és édességekkel köszöntötte a gyermekeket, akik cserébe dalokat énekeltek neki. Ezt követően a Kerekerdő óvoda Vadvirág tagóvodájának apróságai és a lipóti kisiskolások buszba ültek, hogy ismét találkozhassanak a fehér szakállúval, aki a vecsési Airport Hotelbe tartott, ahol már várták a helyi Bálint Ágnes óvoda ovisai. A gyerekek itt is énekeltek a Mikulásnak, sőt maguk készítette rajzokkal is megajándékozták őt. Joulopukki cserébe tolmács segítségével arról mesélt nekik, hogy milyen messziről jött, és hogy ott, ahol ő lakik, már egyméteres a hótakaró, és még nincs vége a hóesésnek… Természetesen a Mikulás is hozott ajándékokat, amiket magyar szavak kíséretében egyenként nyújtott át a gyerekeknek.
December 6-án Dél-Pesten a Mikulás Joulupukki pár napig a vidéki városokat járja, ellátogat Hodászra, Salgótarjánba, Veszprémbe, Győrbe és Ajkára. A hivatalos programon kívül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hodászi cigánytelepen lévő Angyalok Kertje görög katolikus óvodát is felkeresi. A dél-pesti gyerekek a kispesti központi játszótéren találkozhatnak vele, december 6-án 19 és 20 óra között. |
Egyhetes itt tartózkodása alatt Joulupukki több várost és falvat látogat meg, a nyilvános találkozók mellett felkeres iskolákat, óvodákat és árvaházakat is. Látogatása során részt vesz egy gyermekpartin, amelyet az UNICEF szervez, hogy felhívja a figyelmet a világ más tájain élő nehezebb sorsú gyerekekre. Hagyományos módon idén is részt vesz a Mikulásgyár jótékonysági akciójának megnyitóünnepségén. A kezdeményezés révén már tíz éve kapnak ajándékot karácsonyra a magyarországi szegény gyerekek.
De hol lakik a Mikulás?
A Mikulásnak a legenda szerint Lappföldön, egészen pontosan Korvatunturiban, azaz Fül-hegyen van az otthona. A nyúlfülre emlékeztető kopár hegyoldal tulajdonképpen a Mikulás füle, amellyel egész évben hallgatja, hogy a gyerekek jók voltak-e, vagy rosszak. A hegy gyomrában üzemel a szupertitkos játékkészítő manufaktúra. Joulupukki a feleségével és a skandináv népmesék legendás alakjaival, a szorgos manókkal éldegél ott időtlen idők óta. A lapp mesék szereplőin kívül közönséges halandó be nem teheti a lábát a titkos üzembe.
A közeli Savukoski település lakói a rászoruló és beteg állatok segítőjeként tisztelik Joulupukkit.
Az ötvenes évektől kezdve a gyerekek egyre gyakrabban találkozhatnak szeretett Mikulásukkal, aki olyan hatalmas levélforgalmat bonyolít le a világ valamennyi országának gyermekeivel, hogy a finn posta külön postahivatalt nyitott neki Napapiiriban, amelyet Mikulás-faluvá nyilvánítottak.