– A lényeget kérdezve: hogyan kerültek oda?
– A meghívásunk immár a harmadik volt, maga a kórusfesztivál pedig sorrendben a huszonegyedik. Ahogy mondani szokták, képben voltunk az elmondhatatlanul kedves és melegszívű házigazdáinknál. Köszönetünket elsősorban Krizbai Imre baróti református lelkésznek kell kifejeznünk, mert az idén is az ő hívó szavára lehetett ott a Sonore. A fogadtatásról, a szeretetükről tényleg nehéz mit mondani… Csak egyetlen mondattal hadd érzékeltessem: amikor megláttak bennünket a baróti utcán a csodaszép népviseletbe öltözött helyi lányok és asszonyok, rögtön azt mondták, megjöttek a magyar sztárvendégek. Képzelheti, micsoda nagy-nagy simogatás volt ez az éppen csak tízéves kórusunknak.
– Csupán annyi idősek?
– Sőt, még annyi sem, mert az első próbát, „összeéneklést” 2004 októberében tartottuk, tehát még nagyon is fiatalok vagyunk.
Kristálytiszta hangok
– Annál nagyobb sikerként élhették meg ezeket a napokat. A Sonorén túl hány csapat vett részt a kórustalálkozón?
– Nem voltunk kevesen, meg is élénkült Barót élete, hiszen összesen 16 kórus volt ott a fesztiválon, csodás zenei élményt is szerezve az ott élőknek. A vendéglátó országból Vargyas, Kisbacon, Feketehalom, Alsórákos, Négyfalu, Ürmös, Brassó, Gidófalva, Zágon, Malomfalva, Nagyajta, Felsőrákos meg természetesen Barót képviseltette magát. Magyarországról a Vas megyei Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör, valamint a Sonore Vegyeskar élvezhette az erdélyi vendégszeretetet, a kirándulásokat és persze az együtt éneklést.
| Kórus áll a vár fokán Baróton a nyolc éve felszentelt templomban keresztelővel egybekötött istentisztelettel kezdődött a 21. Zathureczky Gyula Kórustalálkozó. A Sonore Vegyeskar az egyházi repertoárján túl előadta Farkas Ferenc Rózsa madrigálját is. A legnagyobb, spontán élményt az jelentette, amikor a vendéglátók elvitték a kórust az ezeréves határhoz, a Gyimesekbe. Varázslatos táj, a Rákóczi-vár, ahol egy másik kórussal a vár fokán adott rögtönzött koncertet a Sonore. |
– Verseny volt ez, vagy pedig „csak” arról volt szó, hogy mindenki bemutatta, mi tud?
– Hivatalos eredményhirdetés nem volt, így nem ült senkin a „teljesítménykényszer”. Mi is a legjobbat tudtuk adni, s a közönség elismerte a kórusunk tudását. Legalábbis erre következtethettünk a tapsokból. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy az erdélyi kórusok, nem kiemelve egyet sem közülük, olyan gyönyörű és kristálytiszta magyarsággal adták elő a műveket, hogy csak ültünk és bámultunk. Nálam ők „nyertek”.
Zászlóvivők
– A Sonore önmaga és az anyaországi magyarság mellett egy kicsit a kerületünket is képviselte.
– De még mennyire! Mivel megkaptuk az utazásunkhoz Pestszentlőrinc-Pestszentimre zászlaját, a hagyományos városi felvonuláson nem kis büszkeséggel elsőként vonulhattunk a fúvószenekar után. Az önkormányzat nagyvonalú, segítőkész volt a kórusunkkal, nem kismértékben járult hozzá ahhoz, hogy ezúttal is elvigyük kerületünk jó hírét a határon túli magyarokhoz. A vendéglátóink reakcióiból pedig azt szűrhettem le, hogy nem okoztunk csalódást. Ennek bizonyítéka, hogy már most felvetették, hogy januárban legyünk ott azon a rendezvényen, amelynek keretében ötszázan énekelnek majd székelyudvarhelyi népviseletben.
Kitették a szívüket
– A vendégszeretet illik viszonozni. Tervezik-e hogy önök látják vendégül az erdélyieket? Hiszen, ahogy mondta, kristálytisztán énekeltek, s ez bizonyára megfogná a kerületi embereket is…
– Fel fogom vetni, mi lennénk a legboldogabb házigazdák, ha abból a temérdek figyelemből és kedvességből akár csak egy kicsikét is vissza tudnánk adni a barótiaknak, akik tényleg kitették értünk a szívüket.
