Lokálpatriótának vallja magát, ami nem véletlen, mert csaknem négy évtizede él és alkot a XVIII. kerületben. A gyökerei Tótkomlóson vannak, onnan hozta magával a fa iránti szeretetet is.
Kisgyermekkorától szerelmese a fának. Akkor még apró játékokat faragott, de idővel művészi szintre emelte fafaragási tudományát.
Zsolnai Mihály Tótkomlóson született, ott járt szlovák nemzetiségi általános iskolába. A játék helyett szívesebben töltötte az idejét Joanovics János bognárműhelyében, aki a hintó-, kocsi- és szekérkészítés mellett talicskákat, gazdaságban használatos szerszámokat gyártott.
– Jani bácsi sokoldalú, jó kedélyű ember volt – emlékezett vissza egykori mesterére a fafaragó népi iparművész. – Készségesen leállt velem beszélgetni, megmutatta, miként lehet dolgozni a fával. Kisiskolásként már faragtam tekét, kisméretű kocsit, szekeret, lovat, vályút, tekepályát, fakanalat, lekvárfőző kanalat… Tőle lestem el a fafaragás fortélyait, és tizenkét évesen készítettem el az első támlás, csuhéval befont kisszéket. Ez a mai napig megvan.
Zsolnai Mihályt azonban más dolgok is érdekelték akkoriban. Jó tanuló volt az általános iskolában, és bekerült az iskolai színjátszó csoportba, az énekkarba, szólistaként énekelt a tótkomlósi evangélikus templomban.
Mihály, akit egykori ének-fizika tanára „fertőzött meg” a zene szeretetével és az elektromosság iránti érdeklődéssel, két évig járt zeneiskolába, később saját amatőr zenekara is volt.
A villanyszereléstől a sportállásig
Először a villanyszerelő szakmát tanulta ki, majd technikumban az orvostechnikai műszerészit, és letette a gimnáziumi érettségit. Egy ideig villanyszerelőként, majd vezetőként dolgozott Orosházán. Eközben sportolt, mert „gyengéje” volt a testnevelés és a sport is. 1961-ben ifjúsági válogatott kerettag volt atlétikában, azonban 1963-ban egy baleset után a versenysportot fel kellett adnia.
Egykori sportolóként társadalmi munkában sportaktivistaként tevékenykedett tovább, majd amikor megüresedett az Orosházi Járási Hivatal testnevelési és sportfelügyelőségénél egy osztályvezetői állás, odahívták dolgozni. Ebben az időszakban elvégezte a Testnevelési Főiskolát (TF), hét évig óraadó tanárként tanított a TF Továbbképző Intézetben. Ezt követően a Budapesti Testnevelési és Sporthivatalban, majd a Ferencvárosi Sportfelügyelőségen dolgozott, vezető beosztásban. 1980-ban sportvezetőként kikerült a moszkvai olimpiára is.
Özvegyen maradt a kislányával
Még Orosházán élt és dolgozott, amikor orvosi műhiba miatt meghalt első felesége, és ő magára maradt másfél éves kislányával.
A főiskolai tanulmányai miatt rendszeresen feljárt Pestre, ennek köszönhetően ismerkedett meg Piroskával, aki akkoriban egyetemista volt.
– Egy kis idő múlva összeházasodtunk, és a kislányomat is hoztam magammal Pestszentlőrincre – mondta Mihály. – A feleségemtől két lányom született, s nagy szeretetben neveltük fel együtt a három gyermeket. Piroska ebben a házban született, ahol most lakunk. Lőrincinek érzem magam, mert az életem túlnyomó részét itt töltöttem el. Szeretek itt élni, sok kerületi barátom van.
Líbiai kiküldetés
A rendszerváltozás előtt a Zsolnai család négy évig élt Líbiában, ahol Piroska (jelenleg kerületi háziorvos) belgyógyász orvosként dolgozott, Mihály pedig az ottani magyar kolóniában kapott tanári állást. Amikor hazatértek Magyarországra, Mihály az Öveges József Szakközépiskolában helyezkedett el, ahol testnevelő, illetve technikatanárként és gyakorlati szakoktatóként tanított húsz éven át, egészen a nyugdíjazásáig.
A fa szeretete megmaradt
Miközben tanult vagy dolgozott, a fafaragáshoz mindvégig hű maradt. Egyik ismerőse tanácsára lezsűriztette a munkáit, majd felvette a kapcsolatot a Balassi Bálint-díjjal kitüntetett Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel, amelynek azóta is tagja. Minden nyáron lemegy az alkotótáborba, ahol igyekszik úgy tanítani, ahogy egykor őt tanította Jani bácsi a fa szeretetére.
– Általában mindenki szereti a fát, legyen az élő fa vagy éppen fából készült tárgy. Fa nélkül nincs élet a Földön, létfontosságú az ember számára. A fa megszületésünktől a halálunkig elkísér minket.
Kiállítások
A meggymagtól a kulcstartó medálon át a székelykapuig és a monumentális köztéri szobrokig mindent faragott már. Kedvenc alkotása a szabadkai temetőben felállított harangláb, de minden műve közel áll a szívéhez. Ez olyannyira így van, hogy az eladott betlehemeket újrafaragta családja kérésére és saját örömére.
Számos kiállításon vett részt, először társkiállítóként, majd önállóan is. Ahogy gyarapodtak a zsűrizett munkái, úgy szaporodtak a tárlatok is. Békés megyében nincs olyan település, ahol ne lett volna kiállítása az elmúlt harminc évben. A munkáit nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos országokban, sőt a tengerentúlon is láthatta már a közönség. Természetesen több alkotásával találkozhatunk a kerületünkben is. Minden fafaragást Zsolnai Mihály készített az Árpád-házi Szent Margit-templomba, s a házuk előtt egy köztéri feszület és egy kétfejű sas is a keze munkáját dicséri.
