A hagyomány szerint vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú farsangi időszak alatt regélő hétfőtől a farsang farkáig folyik a maskarába bújtatott télűzés. A farsang csúcspontja a farsang farka, vagyis a farsangvasárnaptól húshagyó keddig terjedő utolsó három nap, amikor világszerte híres karneválokkal és jelmezes mulatságokkal búcsúztatják a telet.
Míg a gyerekek imádják ezt az időszakot, hiszen egy napra bárkiből szuperhős vagy hercegnő válhat, addig a szülőknek ez éjszakai szabás-varrást vagy költséges jelmezkölcsönzést jelent.
Házilag vagy boltból?
Nem történhetett ez másként a Kondor Béla Közösségi Ház által rendezett farsangi jelmezverseny előtt sem. Míg Hófehérke és Pókember már önfeledten vonult végig a színpadon, addig a szülők még némi aggodalommal figyelték, hogy minden részlet a helyére került-e.
De hogy a divatos kölcsönzés lesöpörte volna a színpadról a saját kezűleg készített maskarákat, azt nem lehet kijelenteni. A gyerekek nagyjából fele-fele arányban vonultak házilag készített vagy bolti jelmezekben a zsűri elé. Nem maradtak el az örök klasszikus szuperhősök és mesefigurák, de az aktuális divat most kevésbé befolyásolta a jelmezválasztást. Az otthoni kreativitásnak pedig nem lehetett határt szabni, volt csipeszből készített süni, lógó nyelvű dalmata és pörgős breaktáncos is.
Zenés mesejáték
A szakmai zsűri az Ikrek Stúdió fiatal művészeiből állt össze, akik nemcsak az ítész nehéz szerepét vállalták magukra, hanem interaktív műsorral is készültek a gyerekek örömére.
A bátor kisvirág című zenés mesejátékot adták elő. Míg a zsűri összeült, hogy megvitassa, a 22 nevező közül kinek sikerült a legjobban a jelmeze, addig a gyerekeket kézműves programok várták. Készíthettek farsangi maszkokat, illetve Balkay László képzőművész a saját színezőjüket is megrajzolta. A családias hangulatban a szégyenlősebb gyerekek is felszabadultan játszottak, a bátrabbak pedig még a színpadra is felmerészkedtek. Bár a farsangi délelőtt hamar véget ért, távozóban még sokáig himbálóztak a kabát alól kilógó farkincák.
A jelmezverseny győztesei 3 éves korig: 1. Horváth Levente Zsolt 2. Orosz Zsófia és Abonyi Anna 3. Turó Nikolasz Óvodás korcsoport: 1. Sági Péter és Szabó Zsuzsanna 2. Dabis Fruzsina, Sági Viktor és Szentgyörgyi Csenge 3. Colders Marcell Kisiskolás korcsoport: 1. Buzás Krisztián 2. Marosvölgyi Martin 3. Mudrák Adrienn |