Feltétel nélküli odafordulás
Bálint Ramóna, a Somogyi László Szociális Szolgálat intézményvezetője régóta végzi lelkiismeretesen a munkáját a kerületben, most pedig további öt évre bízták meg a szolgálat vezetésével. Kérdésemre, hogy miért választotta a szociális ágazatnak ezt a területét, így válaszolt:
– A neveltetésemből fakadt. Többgenerációs családban nőttem fel, ahol a családtagok támogatták, segítették egymást. Gyermekkorom óta jól érzem magam az idősek között, könnyen megtalálom velük a hangot. Örülök, hogy a szociális szolgálatnál az alapellátással és a szakellátással egyaránt tudok foglalkozni.
Az intézmény az időseknek és a fogyatékkal élőknek nemcsak az ellátásában, hanem a foglalkoztatásában is élen jár. Idén tavasszal vehették át a „fogyatékosságbarát munkahely” elismerést jelző, zöld logóval díszített oklevelet. Bálint Ramóna lapunknak korábban elmondta, hogy keresni kezdték azokat a munkaköröket, amelyekben a megváltozott munkaképességű dolgozók százszázalékos teljesítményt tudnak nyújtani. A kezdeményezés sikeres volt, az intézmény azóta is több ilyen kollégát foglalkoztat.
Lelki gondoskodás
Tímárné Penczi Ildikó a Gyöngyvirág Szociális Szolgálat új intézményvezetője. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd egészségügyi főiskolán intézményvezetőnek tanult. Menedzseri és jogvédői diplomát is szerzett, hogy a betegek jogait képviselje. A XVII. kerületben, önkormányzati felkérésre, irányításával épült ki a szociális szolgáltatások rendszere. Legutóbb a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban dolgozott, de amikor úgy érezte, több kapcsolata van a hivatalos dokumentumokkal, mint az ellátottakkal, emberközeli állás után nézett. Hivatástudata gyerekkora óta meghatározza a pályáját.
Gyöngyvirág Szociális Szolgálat 1182 Budapest, Marosvásárhely u. 6–8. Telefon: 061-292-5303 Somogyi László Szociális Szolgálat Cím: 1181 Kondor Béla sétány 17. Telefon: 061-297-3372 |
– Kisgyerekkoromban súlyos betegséget kaptam, ami meghatározó élmény volt számomra. Az akkor engem ápolók odaadása és támogatása viszont irányt adott az életemnek. Akkor döntöttem el, hogy én magam is segíteni szeretnék az embereknek.
Tímárné Penczi Ildikó célja az, hogy intézménye szolgáltatásai minden rászorulóhoz eljussanak, és az ellátás a szükségletekhez igazodjon. Fontosnak tartja azt is, hogy az ápolás ne csak fizikai értelemben valósuljon meg, hanem lelki támogatást is adjon.
– Szükség van arra, hogy meghallgassák az időseket, és éreztessék velük: ők is értékes tagjai a társadalomnak.