A Havanna-lakótelep, amelynek építése 1985-re fejeződött be, több mint 20 ezer embernek adott otthont. A Kondor Béla iskola 1981-ben itt nyitotta meg itt a kapuit.
– Akkoriban volt olyan tanév, hogy 1900 diák járt ide – mondta Vida Béla, az iskola igazgatója. – Jelenleg 400 gyereknek és 40 pedagógusnak a második otthona ez.
A kilencvenes években a gyárak, üzemek bezárása a Kondor iskolába járó gyerekek szüleinek hatvan-hetven százalékát érintette, így nem volt sok oka senkinek sem örülni akkoriban.
Ezekben az években fogalmazta meg az intézmény a mottót, miszerint „A Kondor a pedagógusok iskolája legyen a gyerekekért”, mert akkor tudnak a legtöbbet tenni a diákokért, ha ők is jól érzik magukat a munkahelyükön.
Bejegyzés a www.josuli.hu portáltól: „A Kondor tényleg a gyerekek és tanárok iskolája. Mindkét gyerekem ebben az iskolában kezdte meg a tanulmányait és innen ballagott. Az iskolában a pedagógusok mindenben segítik a gyerekeket, és ha kell a családot is. Kellemesen és színesen telt az itt eltöltött idő. Aki a Kondor körzetében lakik és a gyermeke általános iskolaválasztás előtt áll, annak ajánlom ezt a sulit.” – olvasható Juhász Attiláné bejegyzése. |
Az intézmény már a kezdettől fogva hangsúlyt fektet a matematika, az angol, a testnevelés, a művészetek és az informatika oktatására. A tanárok az órákon túl is foglalkozásokkal segítették és segítik a tanulók fejlődését. Jelenleg rajz-, néptánc-, matematika-szakkörrel, valamint sportkörökkel várják az érdeklődőket.
A kormányzati intézkedést megelőzve már három éve bevezették az egész napos nevelést.
A pedagógusok 96 százaléka pályakezdőként került az új iskolába, a mélyvízbe. Az igazgató ma büszkén mondja, hogy 23 éve, amióta vezeti az iskolát, egységes a csapat, egyfajta követelményrendszerrel. Az iskola elvárásait szinte az összes szülő támogatja.
– Két éve kerületi Művelődésért-díjat vehetett át a testület, s több pedagógus kapott elismerést – mondta Kucsák László alpolgármester. – A tanárok mindvégig igyekeztek új színt vinni a pedagógiai munkába, miközben nehéz körülmények között is olyan diákokat indítottak az útjukra, akik helyt tudnak állni az életben. Akár diplomásként, akár szakmunkásként.Az oklevél ékes visszajelzése annak, hogy az iskolában értékes a szakmai munka, ami érthetően öröm a tanároknak, a diákoknak, s a kerületnek is.