A nyugdíjas igazgatónő ma is aktív pedagógus, rendszeresen bejár a pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolába tanítani, ahol 1971-ben, friss diplomásként kezdett dolgozni. 1982-ig 1. és 2. osztályosokat tanított, majd két évig igazgatóhelyettesként, 1984-től 2011-ig igazgatóként irányította az intézmény szakmai munkáját. Közben pedig továbbképezte magát, és elvégezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom szakát.
A másság elfogadása
– Több mint négy évtized ugyanabban az iskolában, tiszteletre méltó. Soha nem akarták elcsábítani?
– Többször is hívtak más munkahelyre, de sohasem csábultam el, mert itt mindig jól éreztem magam. Első perctől nagyon megszerettem az iskolát, és ez az érzés azóta sem kopott meg. Mindig remek kollégák vettek körül, akikkel nagyon jó volt együtt dolgozni, mert közösen kiváló eredményeket értünk el. Mint vezető a pedagógus-továbbképzések megtervezésekor elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy a tanítóink megfelelő hozzáértéssel kezeljék a sajátos nevelési igényű gyerekeket, hogy szakmai tudásuk, módszertani megújulásuk által hatékonyabban segítsék e tanulók beilleszkedését, és megfelelő módszerekkel ösztönözzék, könnyítsék meg az érzékelési, észlelési, tanulási folyamatokat. Az alsó tagozaton mindenki, a felsőben több kolléga végzett valamilyen, a témakörhöz kapcsolódó tanfolyamot, néhányan szakvizsgát is tettek.
– Az integrált nevelés elkötelezett képviselője…
– A másság elfogadása, elfogadtatása áthatotta nevelő-oktató munkámat, vezetői tevékenységemet. A gyerekeknek, a pedagógusoknak mozgás-, látás- és hallássérültek szerveztek, illetve szerveznek nagy hatású empátiakészség- fejlesztő foglalkozásokat. Igyekeztem egyéni fejlesztésekkel, korrepetálásokkal megteremteni az esélyegyenlőséget a tanulásban, azaz egyenként, gyerekre szabottan állapítottuk meg, kinek mire van szüksége, továbbá azt is, hogy mely foglalkozásokon kell részt vennie az adott tanulónak. A fejlesztésbe fektetett munka pozitív hatása érződik, azt a kerületi szinten is nagyon jó eredmények tükrözik. Iskolánkban a hátrányos helyzetű tanulók száma majdnem fele az összlétszámnak!
Kibontakozó egyéniség
– Melyik nehezebb: tanítani vagy egy közösséget vezetni?
– A vezetés, mivel sokkal nagyobb felelősséggel jár. Ma talán nehezebb is, mint régebben volt, mert sok a változás. Persze a tanítás sem könnyű, és az sem mindegy, hogy kisebbeket vagy nagyobbakat oktatunk. Én tanítottam alsó és felső tagozatosokat is. A kicsiket talán hálásabb, de a nagyoknál örömteli látni, ahogy az egyéniségük kezd kibontakozni…
– Most is tanít. Miért nem élvezi inkább a nyugdíjas éveket?
– Miért ne élvezném? Végre újra azt csinálom, amit szeretek: tanítok. Én még mindig nagyon szeretek tanítani. Rendszeresen bejárok, és néhány órát adok, de ettől még nem csorbul jelentősen a szabad időm. 2011-ben mentem nyugdíjba, és azóta sem unatkozom. Sokat olvasok, sportolok, edzőterembe és énekkarba járok. A tanítás mellett szerencsére jut időm a családomra, többek között az egyetemista fiamra is. Boldog életet élek, kell ennél több?
A DADA Macsó Lenke szorgalmazta a rendőrség DADA programjához való csatlakozást, hogy az iskola tanítványai megtanulják a veszélyhelyzetet felismerni, elkerülni, a következményeket jól átgondolva helyesen dönteni. Hogy tudjanak nemet mondani, s ne féljenek a történteket elmondani és segítséget kérni. Megszervezte, hogy a rendőrség szakemberei osztályfőnöki órák keretében foglalkozzanak a felső tagozatos gyerekekkel. |
