Lassan hagyománnyá válik iskolánkban, hogy a 8. évfolyamon tanulóknak június elején négy napos erdélyi tanulmányutat szervezünk. A Nagyvárad – Körösfő – Kolozsvár - Torda- Torockó – Gyulafehérvár – Arad útvonalat jártuk be. Sikerült elérnünk, hogy az ismeretszerzés és az erdélyi magyarok iránti felelősségérzet felébresztése mellett a végzős tanulók jó hangulatú, élménydús programmal zárják a Brassó Utcai Általános Iskolában eltöltött nyolc évet.
Hajnalban indult buszunk az iskola mellől, s az előttünk álló kb. 460 km bizony hosszúnak tűnt, de a társasági élet beindulása után remekül érezte magát mindenki.
Erdélybe érkezésünk után először Körösfőn tudtunk megállni, mert az útitársul szegődött zivatarfelhőkből özönvízszerű eső esett. Péntek Laci bácsit (Körösfő alpolgármesterét ) ugyan hiába kerestük, hogy kalauzoljon minket – éppen Pestszentlőrincen volt –, felesége azonban szívélyesen fogadott bennünket. Megcsodáltuk a református templom kézzel festett kazettás mennyezetét, a festett, faragott szószéket. Megtudtuk, a falon függő hímzések is mind szóra kelhetnének, ha beszélni tudnának, hisz a virágminták, motívumok sora mind-mind olyan anyáról-leányra szállt írástudás, amelyet ma már csak nagyon kevesen tudnak olvasni. Megtekintettük a Vasvári Pál Emlékszobát, amelynek ötlete, gyűjteménye, kialakítása Péntek Lászlónak köszönhető.
Kolozsvárott álltunk meg legközelebb, s mivel este Torockóra, a szállásunkra kellett érnünk, a főtéren és környékén lévő nevezetességeket tekintettük meg. Megálltunk Mátyás király szülőházánál, szobránál, s a Szent Mihály templomot néztük meg. Az időjárás is megkegyelmezett, a felhők más irányt választottak, s nem is háborgattak többé utunk során.
Torockó… egy magyar ajkú sziget, csodás település, néprajzi múzeummal, kétszáz éves gerendaházakkal a főtéren, Böjte Csaba által alapított gyermekotthonnal. Szállásunk egy udvarház mintájára épült házban volt. A hagyományokhoz hűen ragaszkodó házigazdáink óriási vendégszeretete, finom fogásaik gondoskodtak arról, hogy remekül érezhessük magunkat, s visszavágyjunk erre a különleges helyre, amelynek udvaráról az 1120 méteres Székelykő látványa tárult elénk. Másnap két csoportot alakítottunk, egyik Torockószentgyörgy várához mászott föl, a másik az előbb említett magaslatot tűzte ki célul. Különleges formája miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, mivel a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. A bérc tetejéről visszatekintve büszkén veregettük meg vállunkat, szép kis teljesítménytúra volt. A tanári lelkesedés olyan nagy volt, hogy a hegy gerincén végigsétálva a túlsó felén, a Torockószentgyörgyhöz közelebb eső oldalán jöttünk le, majd a hegy lábánál visszagyalogoltunk Torockóra.
Harmadik nap meglátogattuk a település gyermekotthonát, s Karczagi Anna-Iringó az otthon vezetője fogadott minket nagy szeretettel. Példamutató módon él a 31 gyerek három nevelő vezetésével, s nagyon örültünk, hogy betekinthettünk a gyermekek életébe. Ezután a tordai sóbányába, majd a Tordai-hasadékba látogattunk el. A Hesdát-patak mentén emelkedő 200 méter magas sziklafalak között sétálva csodálhattuk meg a természet különleges képződményét, mely ugyan egy hatalmas mészkőbarlang beomlásával keletkezett, mégis alkalom adódott Szent László legendájának felelevenítésére.
Június 4-én indultunk haza, s a középkori Erdély központjában, Gyulafehérváron tett látogatásunk és Hunyadi János sírjának megkoszorúzása után éppen ezen a napon emlékeztünk meg Aradon a vértanúkról, az1848/49-es szabadságharc honvédtisztjeiről, s helyeztük el koszorúnkat a Zala György által alkotott Szabadság szobornál.
Utunk hazafelé minden gond nélkül telt el, talán még csöndesebben, mint odafelé. Képzeletbeli tarisznyánk sok - sok élménnyel, emlékkel, új gondolatokkal, ismeretekkel lett gazdagabb.