Vida Dorián
– Akik ma verset mondanak, azokra emlékezetnek bennünket, akik hűen szolgálták a hazájukat, akik úgy használták saját fegyverüket, a szavakat, hogy azok egyéb fegyverek használatára sarkalltak másokat – mondta Ughy Attila az ünnepségen. – A haza a védelmében, a korona védelmében – azért, hogy nekünk, évtizedek, évszázadok után fejet hajtó unokáknak már jobb legyen.
Eleink hol győztek, hol elbuktak – de akit igaz szándék vezérel, az sohasem érezheti hiábavalónak küzdelmét, így mi csak tisztelettel és köszönettel tartozhatunk a hősöknek.
– A versmondók minden évben elhozták a nemzeti kultúránk egy részét – mondta Járainé dr. Bődi Györgyi, a Vörösmarty iskola igazgatója. – Az a célunk, hogy a következő generáció is szeresse a verseket, becsülje meg hazáját és nyújtson példát az iskolai tehetséggondozásra.
A szavalóversenyt, amelyre egy szabadon választott költeménnyel lehetett nevezni, 10 és 18 év közötti diákok számára, négy életkori kategóriában rendezték meg.
Egy látványos előadás
A szakmai zsűriben neves szakmabeli személyiségek foglalnak helyet, úgy mint Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója, színművész Császár Angela, a Magyar Színház színművésze Szente Vajk, a Madách színház színművésze, rendező Papp Dániel színművész, valamint a pedagógiai intézetek és az iskolák legkiválóbb magyar szakos tanárai.
A versmondó verseny ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárult.
A kerületünkből két diák is első helyezést ért el, mindketten a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói: Knáb András, Reményik Sándor – Eredj, ha tudsz! (5-6. osztály) , Bálint Örs Hunor, Wass Albert – Magyar cirkusz (11-13. osztály)című versét mondta el.
A helyezést elért diákok tankönyvkiadók által felajánlott könyvjutalmat, valamint Vörösmarty Mihály bronz plakettjét vihették haza.
Ughy Attila és Járainé dr Bődi Györgyi