Hírünket vitték

Írta:  2011.10.13.
Nagy lehetőség volt a kerületnek, hogy megmutathatta magát a Nemzeti Vágtán. A karinthys diákok nélkül ez nem sikerült volna.

Nekik is köszönhetjük a sikert
Sikeresen mutatkozott be a Nemzeti Vágta programsorozatában a XVIII. kerület. Saját lovat is indított, és ott lehetett a magyar teleülések seregszemléjén. Ez csak úgy sikerülhetett, hogy a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjai közül sokan önkéntes hostess munkát vállaltak.
Az önkormányzat vezetősége nevében Kucsák László alpolgármester a Polgármesteri Hivatal épületében köszönte meg október 13-án azoknak a fiataloknak a munkáját, akik a Vágta Korzón képviselték a kerületünket.
– A fiatalok a lelkesedésükkel, a munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ezen a különösen látogatott országos rendezvényen a kerületünk sikerrel mutatkozott be. Köszönjük, hogy hírét vitték szűkebb pátriájuk sokszínűségének, és felkeltették az érdeklődést Pestszentlőrinc-Pestszentimre iránt – mondta az alpolgármester.

Kijárt az elismerés - Kucsák László köszöntötte a diákokat