Gasztronómia és művészet

Írta:  2011.07.03.
Érdekes tehetséggondozó szakköröknek adott otthont a Kassa Utcai Általános Iskola június 27. és július 1. között.

 
A Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény keretein belül szervezett tehetséggondozó szakkörök kerületünk több helyszínén színesítették a nyári programokat. A Kassa iskolában Diráné Huszár Gertrúd szaktanár, kerületi technika - munkaközösség-vezető által irányított gasztronómiai szakkörön egy héten keresztül sütni, főzni, az alkotóműhelyi délutánokon pedig kézműveskedni tanultak az érdeklődő diákok.
A délelőtti programon az ételkészítés fortélyaival ismerkedhettek meg a lelkes résztvevők. Többek között megtanulták a palacsinta és pizzasütés, pörköltalap, kelt tészta, gombóc valamint a gyümölcsleves és nyírségi egytálételek készítésének fortélyait.
A konyhai munkálatok során a diákok elsajátíthatták a konyhai robotgépek használatának technikáit, nagy hangsúlyt fektetve a balesetvédelemre és az elektromos gépek használatának legfontosabb szabályaira.
Amíg a finom ebéd főtt a fazekakban, addig az asztalterítés írott és íratlan szabályait figyelembe véve gyönyörűen megterített asztalokat varázsoltak a résztvevők.
 
A diákok a saját maguk által főzött ízléses és finom ételek elfogyasztása után kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az alkotóműhely programjai olyan tevékenységeket öleltek fel, amelyek kiegészítik a tanév során a technikaórai alaptechnikákat. Az elkészített munkadarabok között lakásdekorációs tárgyak és használati tárgyak egyaránt szerepeltek. Készítettek faliképet decoupage technikával, gyöngyékszer karkötőt memóriadrótra, ékszermedált zsugorfóliából, valamint üdvözlőkártyát, ültető kártyát quilling technikával. A diákok minden alkalommal több munkadarabot is készíthettek más- más szín és forma variációban. Megtanulták a dekorpaszta használatát, a képkeretezés szabályait, és a quilling montázs készítését.
Balog Kata új alapanyagokkal és ízlésesen elkészített bemutató munkadarabokkal színesítette a szakkör mindennapjait. Az alkotóműhely foglalkozások ráébresztették a gyerekeket arra, hogy szeretteik ajándékozását a saját maguk által készített tárgyak teszik igazán meghatóvá. Volt olyan diák, aki a szakkörön készítette el nagy szeretettel és odaadással testvére születésnapi ajándékát. A szakkörök nagy sikert arattak mind a diákok, mind a szülők körében, mert olyan tevékenységekre fókuszáltak, melyek a mindennapi élet során hasznosíthatóak. A gyerekek közül többen is finom vacsorát készítettek otthon szüleiknek, bizonyítván, hogy milyen sokat tanultak a gasztronómiai tábor ideje alatt.