Angyalkertté változott a Bókay-kert

Írta:  2011.05.29.
A kerületi óvodák apróságai, családtagjai és óvodapedagógusai idén is felejthetetlen délutánt töltöttek el együtt a Bókay-kertben.
 
Az „Angyalkert” hagyományőrző népi játszóház programot négy éve rendezi meg kerületünk húsz óvodája Tóthné Kővári Csilla, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény (PIHGY) szaktanácsadója, óvodai munkacsoport vezetője koordinálásával a Bókay Kertben.
A PIHGY óvodai munkacsoportja rajzkiállítást hirdetett az óvodásoknak. A felhívásra 120 gyermekrajz érkezett be, melyből óvodánként egy-egy munkát díjaztak, és a 60 legjobb alkotást bemutatták a Bókay-kertben.
A 15 éves hagyományra visszatekintő gyermekrajz-kiállítás Szegőné Lévai Éva mesemondásával kezdődött, majd Csomó Tamás alpolgármester megnyitóját követően Goda Andrásné óvodai referens kiosztotta a kis alkotóknak az okleveleket és ajándékokat.
– Az „Angyalkertben” 14 sátorban 22 különböző hagyományőrző népi játékot próbálhatnak ki a családok gyermekeikkel – mondta Tóthné Kővári Csilla. – A program célja, az óvodapedagógusok kreatív, innovatív gondolkodásának eredményeként megalkotott, a magyar népi hagyományokra épülő játékok felelevenítése, újragondolása, amely lehetőséget teremt a gyermekek önfeledt, örömöt adó játéktárának bővítéséhez, miközben megmutatkozási lehetőséget ad a tehetséges gyermekek képességeiknek szárnyalására.
A népi játékok megjelenése mellet kézműves tevékenységek, kötélverés, nemezelés, népzenei hangszereket és dallamokat bemutató táncház, bábozás segíti a kreatív gondolkodás, a szabad önkifejezés, az identitástudat és mozgáskultúra, valamint a kifejezőkészség fejlődését.
Fedor Maja, a Kerekerdő Óvoda Csiga csoportjába jár, és büszkén mondta, hogy augusztusban lesz 7 éves. Bábot és virágot készített a kézműves foglalkozáson, amivel megajándékozta édesanyját, aki nagyon örült, ügyes kezű kislánya alkotásának.
A rendezvény vendégei voltak Brezno – Besztercebánya térség óvodapedagógusai, szakemberei, akik a szlovák hagyományőrző játékokkal, ringatókkal, népdalokkal, kézműves tevékenységekkel tovább emelték az "Angyalkert" színvolát.
A szlovák partnerek az önkormányzat, a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény, Kerekerdő Óvoda, Pitypang Óvoda, a TEMPUS közalapítványnál elnyert Comenius Régiók Együttműködése pályázat program keretében második alkalommal vettek részt kerületi óvodai rendezvényen.
A partnerkapcsolat során lehetőség nyílik szakmai konzultációra, elméleti és gyakorlati tapasztalatszerzésre, módszertani kultúra bővítésére, hagyományok átörökítésére' -tette hozzá az  óvodai szaktanácsadó.
– Az "Angyalkert" példaértékű szerveződés, melyben megmutatkozik a 20 óvoda óvodapedagógusainak együttes gondolkodása, önkéntes kreatív munkája, a gyermekek mindenekfelett álló érdekének a hangsúlyozásával az egyéniség és az egyéni fejlődési, fejlesztési lehetőség tiszteletben tartása.
Fontos, hogy a mai világban, amikor mindent készen kapunk, minden olyan természetes, hogy jár nekünk, vannak még olyan kezdeményezések, amelyek értékeket közvetítenek gyermekeinknek és, szülőket is szembesít azzal, hogy mennyi formája és lehetősége van a jó játéknak, az együttjátszás örömének.