– Sajnos sem kulturált parkoló, sem rendes kerékpártároló nem volt eddig Ferihegy I és Szemeretelep vasútállomás közelében. A közelmúltban bukkantam rá egy iskola raktárában kifogástalan állapotban lévő tárolókra, ezeket szereltettük fel az említett állomásokon. Az egész tehát pénzbe sem került, csak egy kevés munkaórát kellett rááldozni – mondta el Kőszegi János, a körzet képviselője.
Mindkét állomáson most 10-10 kerékpár tárolására van lehetőség.
– Ez pillanatnyilag elég, de ha esetleg az igények nőnek, akkor újabbakat szerelünk fel – tette hozzá a képviselő.
Ferihegynél őrszolgálat is működik, így a kerékpárok őrzése is megoldott. Kőszegi János reméli, hogy mindez ösztönzőleg hathat a kerületi kerékpáros közlekedésre.
– Itt a nyár, a meleg, többen és bátrabban vehetik elő a biciklit. Spórolósabb, egészségesebb közlekedési mód, és környezetvédelmi szempontból is megfelelőbb. Csak biztatni tudok mindenkit – mondta.
A feljáróra sínt fektettek, hogy könnyebb legyen feltolni a kerékpárt