– A Wlassics utcai, mai nevén Bókay Árpád iskolába jártam tízéves koromig – mondja a tanárnő. – A gimnáziumnak, amely akkor nyolcosztályos volt, első négy évét a Pestszentlőrinci Polgári Iskolában végeztem, a mai Hunyadi Mátyás Gimnázium épületében, a másik négyet az angolkisasszonyok Lónyai utcai iskolájában. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kaptam meg a diplomámat 1949-ben, de már 1948-ban doktoráltam földrajzból és közgazdaságtanból, mivel akkor végeztem el a Közgazdasági Egyetem tanárképzőjét. 1958 és 1962 között bölcsészkarra jártam, így magyar-történelem szakos diplomám is van.

Újpesten, a Könyves Kálmán Közgazdasági Gimnáziumban kezdett tanítani 1949-ben, és 1953-ban került át Lőrincre, a Hengersor utcai Rudas László Közgazdasági Technikumba, mai nevén a Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolába.

 

 

– Itt végig osztályfőnök voltam, és 1972-től 1984-ig igazgatóhelyettes is. Tasnádi József volt az igazgatónk 1974-ig, aki már az ottani pályám elején, egy családi tragédia kapcsán kiváló pszichológiai érzékéről is meggyőzött. 1954 tavaszán hirtelen meghalt a férjem, Mányoki Sándor református lelkész, s egyedül maradtam a nyolchónapos kislányommal. Néhány hét eltelte után az igazgató azzal bízott meg, hogy készüljek fel földrajzból egy bemutató előadásra. Sokan megdöbbentek ezen; az igazgató azonban tudta, hogy feladatot kell adnia ahhoz, hogy lelkileg összeszedjem magam. Az összpontosítást kívánó munka valóban használt, a bemutató előadás sikerült, s mindez megkönnyítette lelki gyógyulásomat.

 

A 1960-as évek végén megbízást kapott a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Osztályától és a Fővárosi Pedagógiai Intézettől, hogy tanítás mellett a budapesti közgazdasági technikumok illetve szakközépiskolák osztályfőnöki munkaközösségeit vezesse.

– Pedagógiai illetve erkölcstani témákat adtak meg. Persze nehéz volt erkölcsi problémákról értekezni akkor, amikor hit- és erkölcstant már régen nem tanítottak. A havi konferenciák során megismert az Országos Pedagógiai Intézet földrajz tanszékének vezetősége, s felkértek, hogy vegyek részt a földrajz kerettanterv összeállításában. Közben meghívtak a közgazdasági egyetem felvételi bizottságába is, és tapasztaltam, hogy az érettségizettek nem tudják, hol keressék a térképen Afrikát, de azt sem, hogy Kecskemét merre esik Budapesttől. A tapasztalatok alapján kollégáimmal a Köznevelés című lapban kifejtettük, hogy növelni kellene a földrajzórák számát – de ebből semmi sem lett.

A fiatalok földrajzi ismeretei azóta sem lettek jobbak.

– Tudok olyan esetről, amikor egy jó hírű fővárosi iskolában a földrajztanárt egy testnevelő tanár helyettesíti. Ennek az is lehet az oka, hogy nyugalomba vonulásom előtt öt évig nem volt beiskolázás földrajz szakra.

Ez azért is szomorú, mert a földrajz sokrétű tudomány: minden, ami a földrajz fogalmába beletartozik, kapcsolatban áll a gazdasággal, mezőgazdasággal, biológiával, ökológiával, meteorológiával, csillagászattal.

 

 

– E tudományok művelőinek tehát a földrajzban, vagy annak valamelyik ágában is jártasaknak kell lenniük. A földrajz az általános műveltségnek is része. Sajnálatos, milyen kevesen tudják, hogy mi okozza az évszakok váltakozását, vagy a Hold fényváltozásait, vagy hogy mi a jelentősége Európában a Golf-áramlatnak. Ez késztetett arra, hogy két másik tanárkollégával együtt írjak a földrajzszakos tanárok számára egy szaktanári kézikönyvet.

Tapasztalata szerint a földrajz külföldön is elhanyagolt tantárgy.

– Láttam egy levelet, amelyet az Egyesült Államok egyik szállodájából küldtek Budapestre, s az ország neve helyén ez állt: Russian Federation, vagyis Orosz Szövetségi Állam. A postát a Budapest felirat igazíthatta útba: ezúttal fővárosunk nevét nem tévesztették össze Bukaresttel. Egy spanyol nyelvű idegenforgalmi plakát pedig, egy prágai utazást hirdetvén, a budapesti Parlament képét kapcsolta a szöveghez.