Egyszer teli torokból énekelni a Himnuszt

Írta:  B.Z. 2019.10.24.

A hagyományoknak megfelelően a Béke téri kopjafánál tartotta az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezését az önkormányzat.

Mint ahogy országszerte mindenütt, Pestszentlőrinc-Pestszentimrén is megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az önkormányzat október 22-én tartott ünnepi eseményén a Béke téri kopjafánál jelen volt és koszorút helyezett el Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, Szaniszló Sándor polgármester, Hodruszky Csaba, a XVIII. kerületi Kormányhivatal vezetője, valamint a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok, a társadalmi és civil szervezetek képviselői.


Helyi közösségnek


Heilauf Zsuzsanna történész-muzeológus 2007-től foglalkozik településtörténészként 1956 kerületi történetével, így az elmúlt évtizedben e témában megnyilatkozó szónokok megszólalásaikban az ő kutatási eredményeit is felhasználták. A Tomory Lajos Múzeum vezetője ünnepi beszédében elmondta, hogy elkötelezett híve annak, hogy a település történetét a tőlük elvárhatóan a lehető legalaposabban, a legtöbb forrás tudományos feldolgozásával kutassák, s az eredményeket a helyi közösség elé tárják.

okt1

okt2

okt3

okt4

okt5

okt6


A Tomory Lajos Múzeum vezetője szerint a folytatódó kutatások és feldolgozó munka eredményeként még ma is előkerülnek új adatok és információk a 63 évvel ezelőtti eseményekkel összefüggően. Különösen fontos, hogy 1956 helyi sarokpontjait nagyobb, fővárosi összefüggésben is láthassuk, amihez jó támpont lesz a hamarosan elkészülő budapesti peremkerületek átfogó monográfiája.


Himnusz, teli torokból


– Nekem 1956 kerületi története mindig is a helyi közösség erejéről és a nagyon erős érzelmekről, a nagyon személyes történetekről szólt. Arra, hogy az itt élők miként élték meg, érezték át ezt a fontos történelmi időszakot, jó példa Horváth Lajos, a Fröhling-pékség kenyérért sorban álló vétlen áldozat, aki úgy érezte, hogy az, aminek akaratán kívül részese lett, megkívánja a Himnusz teljes átéléssel való eléneklését. Én azt kívánom, hogy minél többen tudják követni példáját, és legalább egyszer, de inkább többször énekeljék el rá emlékezve 1956 történelmi évfordulóján teli torokból együtt a Himnuszt. Mert nem az számít, hogy tökéletesen sikerül-e elénekelni, hanem az, hogy szívből szóljon – hangsúlyozta a történész-muzeológus.


Áldozatokra emlékezve


A megemlékezés részeként az esemény résztvevői koszorúkkal és virágokkal rótták le tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezve. Koszorút helyezett el a kopjafánál Kunhalmi Ágnes kerületi országgyűlési képviselő és Tóth Antal, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nevében Szaniszló Sándor polgármester és Ferencz István képviselő, a XVIII. kerületi Kormányhivatal nevében Hodruszky Csaba hivatalvezető és Zseni Gabriella, valamint a kerületben működő pártok, a nemzetiségi önkormányzatok, a társadalmi és civil szervezetek képviselői.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezés műsorában Korpás Éva népdalénekes szólóban széki népdalokat énekelt, valamint Pál István hegedűművész kalotaszegi és szatmári népzenét játszott édesapja, Pál Lajos Európa-díjas népzenész közreműködésével.