Bíznak a civil kurázsi erejében

Írta:  B.Z. 2019.09.25.

Az AGORA Lokálpatrióta Egyesület polgármester- és 14 képviselőjelöltet indít az önkormányzati választásokon.

Az AGORA Lokálpatrióta Egyesület öt tevékeny év után elindul a 2019-es önkormányzati választásokon. Az egyesület polgármesterjelöltet és 14 egyéni választókörzetben induló önkormányzati képviselőjelöltet indít. Céljuk, hogy az általuk vallott értékeket minél nagyobb körben népszerűsítsék, és aktívan beleszóljanak a kerület működtetésébe.

7. A. Agora közösségi kert VAA 8227 copy

Hensch Norbert az egyesület múltjáról elmondta, hogy megalakulásuk története 2013 végére, 2014 elejére nyúlik vissza. Az AGORA Lokálpatrióta Egyesület elnöke hozzátette: abban az időben a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatán volt egy olyan lehetőség, amelynek során civil szervezetek az önkormányzattal együttműködve pályázhattak közösségi terek megújítására.
– Egyesületünk az önkormányzattal közösen pályázott a Lakatos-lakótelepen egy park felújítására, amelynek nagyobb része egy közösségi kert kialakítása volt. Ekkor jött létre a kerület első, és azóta is egyetlenként működő közösségi kertje, amely a környéken élők szerint is sikertörténetként értékelhető. Úgy látjuk, hogy vannak a kerületnek további olyan részei, amelyek alulhasznosítottak. Szeretnénk az általunk képviselt zöld- és közösségformáló gondolatokat áthelyezni a kerület további részeire is – mondta Hensch Norbert.
Az egyesület tagjai a kerületben élnek, maga az elnök is itt született, itt nőtt fel, itt lakik most is. Szeretnének a lakótelepeken élőknek is olyan lehetőségeket nyújtani, hogy ne csak a négy fal között töltsék az idejüket, hanem közösségi élményekben legyen részük.
Terveikről szólva az elnök elmondta, hogy az AGORA Lokálpatrióta Egyesületet szeretnék a kerület megkerülhetetlen, meghatározó civil szervezetévé tenni Pestszentlőrinc-Pestszentimre alulhasznosított területeinek a fejlesztésében. A tervezett beruházásokban szakértelmükkel kívánnak részt vállalni. Tagjaik között a felsorolt feladatokra mérnökök, kertépítők, területfejlesztők állnak készen, akik az említett zöld- és közösségformáló gondolatokat kívánják képviselni az önkormányzatban.
– Úgy gondoljuk, hogy törekvéseinkre mindegyik önkormányzatnak vevőnek kell lennie. Mi nem vagyunk egyik párt mellett és ellen sem. Azt szeretnénk, ha olyan kezdeményezések hangját is meghallaná a mindenkori önkormányzat, amelyek valóban alulról, civilektől indulnak el. Jelöltjeink az ilyen kezdeményezéseket kívánják képviselni a testületben. Azt gondolom, komoly esélyünk lehet arra, hogy összefogjuk azokat, akik nem pártokra, hanem emberekre akarnak szavazni – hangsúlyozta Hensch Norbert.