A Himnuszt követően Heltai Jenő: Szabadság című művét mondta el Széles Tamás „Szabadság! Ezt a megszentelt nevet / Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd! / Tudd meg: szabad csak az, aki / Oly áhítattal mondja ki, / Mint istenének szent nevét a jó pap. /Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.” – dörögtek a költő szavai F. Kovács Attila monumentális emlékművének tövében.

Golyókkal és kötelekkel dolgoztak

– Két éve avattuk fel ezt a régóta vágyott emlékművet, ami azóta kegyhely. A nyomasztó tömb masszív mementóként hirdeti a magyar történelem törékeny, szűk két hetének dicsőségét és dicstelen elmúlását – kezdte az ünnepi megemlékezést Ughy Attila polgármester, aki kiemelte: ebben a két hétben a nemzet összefogott, és térdre kényszerítette a világ legnagyobb hatalmát. Tankokkal és fegyverekkel jöttek, golyókkal és kötelekkel dolgoztak.

– Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményéve – idézte Nagy Imre miniszterelnök november 4-i rádióbeszédét a polgármester, majd hangsúlyozta: 1956. október 4-én a vörös terror démonja visszatért Budapestre. Ami utána történt, arra szót nem találni, arra mentség nincs, arra minden nap emlékeznünk és emlékeztetnünk kell.

Vérfürdő a Béke téren

Ughy Attila nem feledkezett meg a kerület hősi halottairól sem:
– Emlékezzünk és emlékeztessünk! Nem messze innen, november 8-án reggel szegény emberek gyülekeztek a Béke téri Fröhling pékség előtt. Váratlanul egy szovjet tank bukkant fel, és a várakozók közé lőtt. Halottak, sebesültek, jajveszékelők, a másokat menteni igyekvők. Azon a reggelen a XVIII. kerület békés polgárait is lemészárolták az idegen, saját árnyékuktól is rettegő orosz katonák. Ma, a hősök mellett, az ártatlanokra is emlékezünk. Borbás István kétoldali lábroncsolódásba halt bele, Szabados József tüdejébe szilánk fúródott, Szalai Bálint fej, mellkas, has és egyéb sérüléseiben elvérzett, Molnár Károlyt és Szántó Farkas Bélát kivégezték – elevenítette fel a tragikus múltat a polgármester.

A magyarok vére

– Öt magyar hazafi a 2994 mártír közül, öt magyar hazafi, a kerületi adatlapokról, akik azért áldozták életüket, hogy a Kárpát-medencében sose felejtsük el, honnan jöttünk, hol vagyunk és merre szeretnénk menni. A hitetlen, műveletlen hadurak szolgalelkű, gyáva alattvalóikkal elözönlötték az országot. Nem volt se Istenük, se barátjuk, így nem értették, hogy Borbás István özvegyének, vagy Molnár Károly gyermekének mitől szorul ökölbe a keze, ha szóba kerül 1956. – beszélt a megszállók lelkivilágáról Ughy Attila, s beszédét Albert Camus: „A magyarok vére című művének gondolataival fejezte be: A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

Kettős megszállás Magyarországon

A polgármester után Dr. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója emelkedett szólásra.
– Ma már az egész világ egyetért abban, hogy 1956 antikommunista forradalma és szabadságharca világtörténelmi jelentőségű volt. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép föllázadt a totális diktatúra ellen.

A történész múltról szólva kiemelte, hogy a világháború utolsó évében megszenvedtük a kettős megszállást. Hiába ért véget a szörnyű öldöklés, a háború után is tovább folytatódott hazánk kifosztása. Kétszázezer magyart dolgoztattak rabszolgaként lágerekben, minden harmadik honfitársunk ellen hatósági eljárást folytattak, a rendszerrel szembeszállók közül több mint négyszázat kivégeztek. Elvették szeretteiket, tulajdonaikat, megfosztották őket szabadságuktól, attól a joguktól, hogy maguk dönthessenek sorsuk alakulásáról.

Egyenes derékkal a huszonegyedik századba

– Közben egyfolytában hazudtak a nép államáról, egyenlőségről. Túl sokan voltak a nyugati értelmiségiek közül, akik hitelt adtak szavaiknak. Vagy legalábbis azt tettették, hisznek a kommunista propaganda szólamainak, hogy ne kelljen tudomásul venniük: a kommunizmus gyilkos ideológia, s ahol hatalomra jut, terror rendszereket hoz létre – fogalmazott Schmidt Mária, aki így fejezte be ünnepi szónoklatát: – Ötvenhat hőseinek példája az évek múlásával egyre fényesebben ragyog. Köszönettel és hálával tartozunk mindannyiuknak, mert az ő révükön szereztünk jogot arra, hogy egyenes derékkal lépjünk át a huszonegyedik századba.

A beszédeket követően Heim Petra, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákja elénekelte az Annyi bánat a szívemben című népdalt. A koszorúzást követően a Fröhling pékség előtt meggyilkoltak emlékére 11 cipót helyeztek el az emlékmű lábánál.