Jó itt gyereknek lenni

Írta:  Temesi László 2018.11.19.

A Lépésről lépésre módszert alkalmazó óvodák országos találkozóját rendezték meg november 16-án a Kondor Béla Közösségi Házban.

A Lépésről lépésre módszert alkalmazó óvodák országos találkozóját rendezték meg november 16-án a Kondor Béla Közösségi Házban, amelyre csaknem kétszáz óvodapedagógus jött el az ország különböző területeiről, sőt Erdélyből is. A Jó itt gyereknek lenni című óvodapedagógiai konferenciát a Pestszentlőrinci Pitypang Óvoda szervezte.

Az egésznapos konferencia résztvevőit Ughy Attila polgármester köszöntötte. Beszédében örömét fejezte ki, hogy a kerületben működő Pitypang óvoda a Lépésről lépésre elnevezésű program eredményes alkalmazásával olyan országos hírnévre tett szert, hogy más intézményekből is idejönnek tanulmányozni az itt alkalmazott módszert, sőt egy ilyen rangos eseménynek adhatnak otthont.

P1510398

P1510401

-Nagy öröm a számunkra, hogy határainkon túlról is érdeklődnek az itt folyó munka iránt és Erdélyből is érkeztek óvodapedagógusok – mondta.

A köszöntőt mindjárt egy „vidám” előadás követte, dr. Varga László egyetemi docens Nevetés és/vagy nevelés, humor a pedagógiában címmel arról beszélt, hogy a gyerekeknél az első nyolc év a legfontosabb, mert ilyenkor a legfogékonyabbak, a legbefogadóbbak és meghatározó a számukra, hogy vidáman, sok nevetéssel, humorral átszőve sajátítják el a tanultakat.

Ezt követően a Lépésről lépésre program szemléltetéséé volt a főszerep előadásokkal és szekcióülésekkel. A módszer lényege – ahogy a főszervező, Knizner Anikó, a Pitypang óvoda vezetője fogalmazott -, hogy a pedagógusok támogatják a gyerekek kreatív gondolkodását, az eszközök, tevékenységek közötti választást, melyek során megélhetik a felfedezés, a siker örömét.

-Természetes helyzetekben tanulhatják az óvodások a véleményalkotást, lehetőségeket kapnak a mérlegelésre, az önálló döntések gyakorlására – tette hozzá. – Az ötletek megvalósítása a problémahelyzetek megoldása során fontos a gyermekek véleménye, az együttműködés a közös cél érdekében.

Fontos cél még – derült ki a konferencián -, hogy az óvodások csapatban és önállóan is tudjanak gondolkodni, feladatokat megoldani. Az egésznapos program végezetéül a résztvevők meglátogatták a Pitypang óvodában jól működő híres Családi Játszóházat, ahol együtt játszhatnak a gyerekek szüleikkel. A játszóház nagy tetszést aratott.

-Húsz éve igen eredményesen dolgozunk a Lépésről lépésre programban, amelynek módszertani központjává váltunk. Nagy igény van rá, hogy egymástól tanuljunk és tartsuk a kapcsolatot a többi óvodával. Úgy érzem, sikeres volt az első konferencia, amit remélem jövőre követi a második… - mondta lapunknak, Knizner Anikó, aki megköszönte az önkormányzatnak, a Partners Hungary Alapítványnak és a Kondor Béla Közösségi Háznak a támogatást.