A vesztes is győztes volt

Írta:  Róth Ferenc 2018.10.31.

Hatodik országismereti verseny a Sztehlóban.



Izgatottan várhatták október 18-át a Sztehlo Gábor Evangélikus Általános Iskola diákjai és a más iskolákból érkezett gyerekek. Igaz, mint rendesen, ezen a napon is a tudásukról kellett számot adni, de mégis más volt ez, mint a többi. A részletekről Vicziánné Salla Ildikó igazgatót kérdeztük.

sztehlo1

sztehlo2

sztehlo3

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az ősz során a Kossuth téri Sztehlo iskolában verseny keretében adnak számot a gyerekek a tudásukról, csak éppen egy kicsit másként. Azt bizonyíthatják ilyenkor, hogy nem csupán a szigorúan vett tantárgyakban „profik”, hanem jártasak más országok ismeretében is. Ezt húzta alá az iskola igazgatója, Vicziánné Salla Ildikó, amikor elmondta, hogy az idén is felkészült gyerekekkel találkoztak, akik bizonyították, hogy jól ismerik az adott országot.

Főzni is kellett


A lőrinciek mellett XIX. és XX. kerületi, valamint vecsési általános iskolákból érkeztek versenyzők, akik angol vagy német nyelven mutathatták meg, hogy felkészültek a megméretésre.
A német nyelven versenyzők Németország földrajzából, történelméből és gasztronómiájából, míg az angolosok Írország ugyanilyen „titkaiból” adtak számot arról, hogy ki mit tud…
– Mondhatom, sokat tudtak, mert az adott országgal kapcsolatos kérdésekre nagyrészt helyes válaszokat adtak, s mindezt sokat ígérő nyelvtudással – tette hozzá az igazgatónő.
A showműsort, ha használható ez a kifejezés, az jelentette, hogy főzni is kellett, mégpedig német vagy ír specialitást elkészítve, ráadásul úgy, hogy az étel receptjére is kíváncsi volt a zsűri.

Nyelvtudás


Az intézményvezetőtől azt is megtudtuk, hogy nem kevesen figyeltek fel már a vetélkedőre. Angol nyelvterületről az Oxford Publishing ELT Hungary és a British Council, németről pedig a Goethe Intézet és a Német Turisztikai Hivatal képviseltette magát.

Jövőre már hetedszer


Lassan haladó hagyománnyá válik, hogy a versengő diákok úgy köszönnek el egymástól, hogy jövőre is itt leszünk, eljövünk, folytatjuk.


– Több mint három órán át tartott a gyerekek versengése, aminek annak megállapítás is célja volt, sőt talán ez volt a legfontosabb, hogy az általános iskolát befejező diákok milyen nyelvtudással lépnek középiskolai szintre. Rendkívül fontos ez, mert manapság nyelv, sőt azt mondom, nyelvek tudása nélkül rendkívül nehéz érvényesülni, mondhatni, szinte lehetetlen.

Örökre szól…


A slusszpoén, mint minden évben, az idén is jól sült el. Amit a verseny közben elkészítettek a gyerekek, azt felszolgálták, megették, így aztán még azok is jól jártak, akik nem az első helyezettek között végeztek.
Az igazgatónő fontosnak tartotta kiemelni, hogy verseny volt ez, de mégsem az… Pontosabban olyan, ahol a vesztes is győztes, elsősorban azért, mert a saját tudását gyarapította, s arról adott számot, amit már soha senki nem vehet el tőle.