Művészeti tárlat a Kondorban

Írta:  bp18 2018.07.16.

 

A Művészeti Tárló alkotóinak munkái láthatók augusztus 5-ig a Kondorban.

Július 12-én immár 21. alkalommal rendezte meg kiállítását a Kondor Béla Közösségi Házban a Művészeti Tárló Egyesület. Czinczkyné Fejes Mónika a vendéglátók nevében köszöntötte a jelenlévőket és a kiállító művészeket, egyúttal reményét fejezte ki, hogy e hagyomány a jövőben folytatódik, s hogy 2019-ben is otthont adhatnak egy újabb bemutatkozásnak. Ezután fölkérte Gombai-Nagy Károlynét, az Egyesület elnökét, e rendezvény háziasszonyát az ünnepség levezetésére, és a kiállítás megnyitására.
Az elnökasszony ̶ köszöntve az új egyesületi tagokat ̶ a Tárló történetére tekintett vissza: a megalakulásától, zuglói indulásától kezdve, ahol hatalmas tárlókban helyezték el a műveket, ahonnan a művészeti tárló elnevezés származik. az 1985. május 30-ai névválasztáson át, a megvalósított kiállításig, ahol egy helyen mutatkozott be az akkori magyar képző-, ipar- és népművészet képviselőinek legjava, együtt erdélyi és külföldre költözött magyar művészekkel együtt. E művészeti csoportosulás 2000-ben történt megszűnését követően Buczkó Imre kerületi festőművész vezetésével, a művészeti tárló tagjával kerületünkben alakították meg hivatalos nevén a Művészeti Tárló Egyesületet. Az Egyesületnek jelenleg 40 tagja van.
̶ Hagyományosan nem szoktunk címet adni a kiállításainknak, ugyanis mindenki maga dönti el, hogy milyen alkotással vesz részt a kiállításon ̶ mondta az elnök.
A hármas tagolású kiállítás első részében elhelyezett alkotások a bennünket körülvevő természetet ábrázolják: a fákat, az erdőket, a virágokat, úgy, ahogyan az őket megfestő művészek látják. Egy másik kiállítórész témája: a tevékeny, alkotó ember. A harmadik tematikus egység az ember létrehozta művészi alkotások: a fafaragások, a kerámiák, avagy éppen a viking jelekkel megfestett, motívumokkal megvésett szaruk. Az Egyesület a kiállított munkákkal is hűen kapcsolódik művészi elveihez: hagyományokat kíván megörökíteni és bemutatni, gyakran mai, modern felfogásban és technikákkal. A változatos művészi technikák megjelenítése mellett a természetes anyagok sokasága elevenné teszi a kiállított munkákat.
A fönti három fő témát különböző korok történelmi tárgyú művei egészítik ki. Kiemelkedően szép alkotások a tűzzománc-készítő Szendrei Judit és Dabóczy Krisztina, valamint Hoppán György tűzzománc-készítő és fafaragó művész történelmi kort idéző gyönyörű munkái: a Magyar koronázási palást; A koronázási palást gallérja; A jogar zárómotívuma; Szent Istvánra emlékezve. De helyet kaptak Borsos Dóra és Baranyi Péter igen szép és kifejező alkotásai. A régmúltat kedvelők pedig a 200 ezer éves rovásírásban is gyönyörködhettek.
A rendezvényt Havjár Bianka hegedű- és Havjár Bernát Sámuel tangóharmonika-játéka színesítette.
A kiállítás 2018. augusztus 5-ig látogatható.

tarlo5

tarlo6

tarlo1

tarlo2

tarlo3