Ha pünkösd, akkor Csíksomlyó

Írta:  Péntek László 2018.05.15.

Hamarosan Budapestről is elindulnak Erdély felé a zarándokvonatok. A csíksomlyói búcsú azonban nem csak vallási esemény.


Az erdélyi fejedelemség története bővelkedik különös alakokban, de közülük is kiemelkedik János Zsigmond. Szapolyai János fia volt, akinek, mint trónörökösnek Szulejmán szultán 1541-ben átengedte a keleti országrészt. János Zsigmond Magyarország választott, de meg nem koronázott királya és Erdély első fejedelme lett egy személyben – gondot csupán az jelentett, hogy még csecsemő volt, így helyette anyja, Jagelló Izabella és Fráter György kormányzott.

csik1

csik2


Felcseperedvén azonban igyekezett kemény kezű uralkodó lenni. Személyiségét jól jellemzi, hogy bár katolikus neveltetésben részesült, előbb a lutheránus, majd a református, végül az untiárius hitre tért át (így lett a történelem egyetlen unitárius uralkodója). Áttért protestánsként szembe fordult a katolikusokkal, 1567-ben Csík, Gyergyó és Kászon lakosságát próbálta erőszakkal a saját hitére téríteni. Az itteni székelyek pünkösdkor ütköztek meg a Tolvajos-tetőn a fejedelem seregeivel, közben az asszonyok a csíksomlyói templomban a Szűzanyához imádkoztak a győzelemért. A katolikusok visszaverték a támadást, pünkösd azóta a székelyek hálaadása Csíksomlyóban. Már a történtekből is kiolvasható, hogy az azóta minden évben megrendezett búcsú nem csupán vallási esemény: a nemzeti önazonosság ünnepe is, amely mára az összmagyarság fontos ünnepévé vált. Ha Csíkba utazunk, érdemes mindezek tudatában részt venni ezen a páratlan ünnepen.

csik3

csik4


Az idei csíksomlyói búcsú május 18-án kezdődik, s a szónoka Marian Adam Waligóra szerzetes, a czestochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor elöljárója. A pünkösdi zarándoklatot a kegytemplomban péntek este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg, melyet egész éjszaka tartó virrasztás követ. Május 19-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék. A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai által alkotott kordon fél 11-kor indul a templom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom- oltárhoz, ahol fél 1-kor lesz az ünnepi búcsúi szentmise.

csik5

csik6


Akik csoportosan szeretnének kiutazni a búcsúra, bőséges kínálatból válogathatnak az utazási irodák ajánlatai között, csak a következőket kell beírni a Google keresőbe: csíksomlyói búcsú 2018 vonattal, csíksomlyói búcsú 2018 busszal, csíksomlyói búcsú 2018 szállás. Akik busszal vagy személygépkocsival utaznak, a következőket vegyék figyelembe: a Budapest és Csíksomlyó közötti távolság országúton 713 kilométer. Nyolcvan kilométeres átlagsebességgel körülbelül kilencórás az út, de ha Biharkeresztesnél lépik át a határt, az E60 nemzetközi úton ennél tovább is tarthat, mivel oda-vissza nagy a forgalom. Van még egy lehetőség: a dél-erdélyi autópálya, amely hosszabb, de időben kevesebb, hiszen Budapest és Temesvár között autópályán lehet elérni az országhatárt, Nagylak és Szeben között van egy rövid kitérő, Marosillye (IIia, Elienmarkt) előtt hegyi országúton, ahol különösen óvatosan kell vezetni, aztán újra az autópálya.
Marosillyén található Bethlen Gábor magyar segítséggel szépen felújított szülőháza, útközben itt is érdemes eltölteni egy kis időt.

 

csik7

csik8