Tündöklő hajnalcsillag címmel rendeztek jótékonysági koncertet december 3-án, vasárnap a Rózsa Művelődési Házban. A főtámogató az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány volt, a fővédnökök pedig Kucsák László országgyűlési képviselő és Galgóczy Zoltán alpolgármester.
Valóban a jó szándékról és a segítőkészségről szólt a művelődési ház koncertje, amelynek minden forintja a lehető legjobb helyre kerül.
– A bevételből két pestszentlőrinci családot támogatunk, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe. Nagy alázattal nevelnek súlyosan beteg gyermekeket, ám nem részesülnek folyamatosan külön támogatásban. Hisszük, hogy a koncert bevétele sokat segít nekik a kilábalásban, de ehhez arra is szükség van, hogy további segítséget kapjanak – mondta Amotáné Benkő Noémi.
A koncert szervezőjétől azt is megtudtuk, hogy a családokat a kerületi gyermekorvos és védőnő, valamint a helyi Vöröskereszt véleménye alapján választották ki.
Jancsika sorsa
Amotáné Benkő Noémi bemutatta a két családot.
Az egyikben a 6 éves kisfiú, Jancsika, orvosi műhiba következtében súlyos oxigénhiánnyal született. Az agyában ciszták vannak, gyakoriak az epilepsziás rohamai, hallás- és látássérült, mozgásképtelen, ezért forgatni, pelenkázni kell, vagyis folyamatos felügyeletet igényel. Mindez egy növekvő, súlyában gyarapodó gyermek esetében igencsak nehéz megfelelő eszközök nélkül. Az édesanyja ápolja őt, és a szintén áldozatkész édesapa csak napi négy órában tud munkát vállalni. Az anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy megvásárolják a gyermek számára szükséges gyógyászati segédeszközöket.
Kevés pénz, sok szeretet
Mint azt a szervező elmondta, a másik család egy középiskolás fiú mellett két autista gyermeket nevel. Sanyika 2. osztályos egy speciális iskolában, Vivien pedig jövőre megy iskolába. A betegséget mindkettejüknél diagnosztizálták, de a végső határozat még hiányzik. Az egyik gyermek gluténérzékeny is, s a diétája igen költséges. Az apa elhagyta a családot, az édesanya pedig a gyerekek állapota miatt érthetően nem tud munkát vállalni. A mostani második házasságában a nevelőapa gyári fizetéséből élnek – öten.
Szép szavak
|
A nehézség ellenére mindkét család szeretettel, gondoskodással veszi körül a támogatásra és ellátásra szoruló gyermekeket.
Az utolsó forintig
A jótékonysági koncerten Kucsák László országgyűlési képviselő, Eckhardt Gábor zongoraművész, a Hetednapi Adventista Egyház Soli Deo Gloria kórusa és zenészei léptek fel. A befolyt összeget – 600 ezer forintot – teljes egészében eljuttatják a támogatott családoknak.