Az önkormányzati támogatással megvalósult előadás előtt Fodor Beatrix könyvtárvezető arcán olykor a boldogság, olykor – bár csak foltokban – az aggódás jelei mutatkoztak. Mindkét jelenségre magyarázattal szolgált:
– Boldog izgalommal várom a nyolcvanadik születésnapját decemberben ünneplő Marék Veronika József Attila-díjas író mesekönyvének „bábos” bemutatóját. Erdélyi Erika, az egyszemélyes bábszínház művésze túl van az utolsó hangpróbán, az asztali bábszínház is készen áll a bemutatóra. Némi aggódásom forrása a túljelentkezés. Lehet nemet mondani a gyakran két-három gyermekkezet szorongató mamának? Hát nem. Hasznosítunk minden négyzetcentimétert, vannak, akik otthonról hoztak ülőpárnákat. A későbbi előadások szervezésekor megfontolandó az a jó tanács, mely szerint nem árt gondoskodni egy kivetítőről.

Az előadás kezdetére aztán eltűntek az aggódás ráncai a könyvtárvezető arcáról, mert mindenkinek jutott hely. Erdélyi Erika először a békának, majd Annipanninak és Boribon macinak kölcsönözte a hangját. Hol szamócát szedtek, hol egy szikla megmászására vállalkoztak. Természetesen az aprócska nézők kacagása és bátorítása segített a feladatok elvégzésében. Az első sorban három cumis legényke is önfeledten kacagott, a kiesett cumit gyorsan és profi módon gyömöszölték vissza, úgy, mintha mi sem történt volna.
A bábelőadást vastapssal köszönte meg a hálás gyerkőcsereg, és számos fotó készült Erdélyi Erikával közösen, aki dicsérő szavakkal búcsúzott:
– Ez igen, ilyen lelkes, ám rendszerető, fegyelmezett nézőknek öröm játszani! – majd puszit küldve ismét a közös fotózásra koncentrált.