Most lesz igazán meleg – hőségriadó!

Írta:  sajtóközlemény 2017.07.31.

Ha azt hittük, ezen a nyáron megéltük már a kánikulát, tévedtünk. Keddtől harmadfokú hőségriadót rendelt el a tisztifőorvos.

Harmadfokú hőségriadót rendelt el a tisztifőorvos holnaptól, vagyis augusztus 1. 00:00 órától augusztus 4. 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendel el az ország egész területére vonatkozóan.

 

heat

 

Harmadfokú hőségriadót elrendelésére akkor kerül sor, ha legalább három egymást követő napon eléri, vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. A tartós hőség az egészséges szervezetet is megviseli, a szív- és a keringési betegségben szenvedőkön túl, ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Éppen ezért a nagy melegben kiemelten fontos a fokozott folyadékbevitel, amelynek során kerülni kell a magas koffein-, illetve cukortartalmú, valamint alkoholos italok fogyasztását.
Az ÁNTSZ felhívja a lakosság figyelmét arra is, hogy akik a hőség ellenére gépjárműbe kényszerülnek, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a koncentrációt negatívan befolyásolhatja a meleg.
Azok, akik a hőség idején vízparton tartózkodnak, fontos, hogy a déli órákban kerüljék a napozást, valamint ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. A tartós melegben a bőr védelméről sem szabad megfeledkezni: naptejjel és világos, jól szellőző bő ruházattal lehet a leghatékonyabban a leégés ellen védekezni. A legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között érdemes árnyékos helyen tartózkodni. Azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet, elérhető katasztrófavédelem weboldalán az alábbi linken:

http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/lakossag/hoseg/klimatizalt_helyisegek_listaja_2017.xls