A pestszentimrei megemlékezést másnap, október 23-án 10 órától a megújult, megszépült Hősök terén rendezik. Az imreiek számára különösen fontos az idei október 23., és nem csak azért, mert egy megújult városközpontban ünnepelhetnek. Azért is, mert 70 éve állították fel a téren a Magyar hősök emlékművét, továbbá azért is, mert az ünnepséggel együtt megnyíló 1956 Imrén című kiállításon a tervek szerint először mutatnak be olyan képi dokumentumokat, amelyek a korszak mellett az imrei forradalmi eseményeket is bemutatják. A megemlékezésen Pándy Tamás helytörténész mond beszédet.
Nyílik az Imre-ház Az Imre-ház átadóünnepségét a nemzeti ünnepen, október 23-án 10 órakor tartják. A Nemes utca 14 szám alatt kialakított új közösségi tér ünnepélyes átadására minden kerületi lakost szeretettel vár az önkormányzat. |