Sokak számára ismert, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának galériaszintjén létezik egy ökumenikus kápolna, ahol az útra induló vagy arról érkező utasok elcsendesedhetnek, imádkozhatnak. Az 1998 óta működő kápolnát a Budapest Airport Zrt. tartja fenn, s a reformátusok, a katolikusok és az evangélikusok teljesítenek szolgálatot. A reformátusok képviseletében Krasznai Andrea lelkész, misszióvezető szolgál a repülőtéren, aki egyúttal a kápolna vezetője is.

– Sokan fenntartással ülnek repülőre, foglalnak helyet az „alumíniumcsőben”, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat kilenc-tízezer méteres magasságban. Ez is az oka annak, hogy a világ nagy repülőterein kápolnák, imahelyek várják az útra kelőket vagy arról érkezőket. Ön naponta találkozik ilyen emberekkel...
– Sok embert tölt el aggodalommal a repülés, az ég és föld közöttiség. Az utasokat elsősorban a félelem készteti arra, hogy betérjenek hozzánk néhány csendes percre, egy imára vagy hosszabb lelki gondozói beszélgetésre.

– Gondolom, megfordulnak itt más felekezetek tagjai is. Pontosabban az „egész világ”.
– Természetesen a szélrózsa minden irányából érkeznek emberek az ökumenikus kápolnába, hiszen a repülőtér nemzetközi, és nagy forgalmat bonyolít le. Gyakorta betérnek muzulmánok is, hogy a vallási kötelezettségüknek eleget tegyenek, imádkozzanak, lelki erőre leljenek.

Ezrek az „oázisban”

– Hány éve létezik az imahely?
– Az első kápolnát 1998-ban adták át, majd a SkyCourt, az Égi udvar építésekor bezárták és lebontották. A második istentiszteleti helyet 2013 adventjén szentelték fel az egyházi elöljárók, és az imahely azóta zavartalanul működik. Jómagam a kápolnás lét kezdeteitől, 19 éve teljesítek itt szolgálok, sok-sok embert és lelket megismerve.

– Tudja-e, hányan fordulhattak meg azóta a kápolnában?
– Évente 3500–4000 ember keresi fel a „lelki oázist”. Az elmúlt csaknem két évtizedes szolgálat beszédes lenyomatai a vendégkönyvek, amelyekben nagyszerű gondolatok, mélyről fakadó imádságok olvashatók. Növekvő az igény a lélek szolgálatára.
– Vannak-e olyanok, akik a kápolnalátogatáson túl is kérik a szolgálatát?
– Számos esküvőt, keresztelőt, konfirmációt tartottunk már a kis házi templomban. Elsősorban a repülőtéri dolgozók keresnek meg ilyen kérésekkel, de kérik a szolgálatunkat budapestiek és a környező településeken élők is. Természetesen mindig az illetékes felekezet lelkipásztora vezeti a szertartást.

Őszinte utasok

– Mennyiben más az ön munkája itt, a repülőtéren, mint egy református templomban?
– A missziói állomás működésével az egyház túllép a templomi kereteken, falakon, és az emberek közvetlen közelébe kerül. Sokan meglepődnek a kápolna létén, hiszen a világi környezetben egyházi jelenlétbe kerülnek. Meghatározó tapasztalatom, hogy a légi úton közlekedők az utazás okozta szorongás következtében gyorsan megnyílnak. Az idő szorításában mielőbb igyekeznek megszabadulni lelki terheiktől, mindattól, ami nyomja és nyomasztja őket. Jó érzéssel tölt el, hogy az utasok nemcsak a gondjaikat, nehézségeiket, hanem az örömeiket is feltárják.

– Például?
– Mindig örülök a zarándokcsoportoknak. Emlékszem, egyszer késő éjszaka Jeruzsálembe utazó lengyel katolikusok énekétől volt hangos a galéria.

Lélek és lélek között

– Azt hiszem, ön túlzás nélkül elmondhatja, hogy lelki közelségbe kerül a kápolnába látogatókkal.
– Itt rendszerint nem léteznek felekezeti határok, választóvonalak. Gyakori tapasztalatom, hogy lélek és lélek között nincs távolság. Lelkipásztorként az a feladatunk, hogy az ember mélységeibe vezető utazásban segítségre legyünk.